Papp József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 7. (Budapest, 1982)

II. Az Egyetem szertartási szokásai és alkalmai

A hallgatók beiktatása (depositio)

A hallgatók beiktatása hajdan igen látványos és emlékezetes aktus volt. А XVII. században a depositio annyira elterjedt szokás az európai egyetemeken, hogy ha nálunk nem vezetik be, más akadémiák tanulói lenézték volna hallgatóinkat. így a jezsuiták, akik nem voltak barátai a deopsitióval járó féktelenkedésnek, kénytelenek azt átvenni. Egyébként Pázmány, már 1636 januárjában meghagyta az Egyetem első rektorának, Dobronoki Györgynek, hogy a külföldi egyetemeken szokásos depositiót tartsák meg. A hallgatók matrikulába történő beírásának ugyanis előfeltétele volt a depo- sítió tartása.

A depositó szó középkori jelentése: megfosztás valamitől, eltávolítása valaminek. Ez esetben a kezdő hallgatókat kellett jelképesen megfosztani a tudatlanságtól. A hallgatók beiktatását megelőző mókás szertartás tehát afféle gólyaavatás volt. Az aktus jelentőségét aláhúzza, hogy a deposítió ceremóniájával az Egyetem Consistorium többször is foglalkozott, az ingolstadti egyetem pedig 1712-ben egy deposítió-szabály- zatot is készített. így azt is rekonstruálhattuk, hogy a deposítió szertartása miképpen zajlott.

A farsang táján rendezett deposítióra hivatalosak voltak az Egyetem összes tanárai és diákjai. Az egybegyűlteket a dékán köszöntötte, majd a baccalaureusok, később a magisterek közül megválasztották a depositort vagyis a játékmestert, akit ezért quin- tusnak is neveztek. Ő pedig kijelölte segítőtársát, azaz helyettesét. Az avatás levezetése reájuk tartozott. A depositor előbb beszédet intézett a fejükön szarvakkal „ékesített" jelöltekhez, akiknek aztán helyettese — a baccalaureus! és magisteri vizsgák paródiájaként — tréfás kérdéseket adott fel. Ha a feltett kérdésre a jelöltek megfeleltek, a butaság fejükön viselt jelképét: a faszarvakat lefűrészelték vagy eldobhatták. Majd a depositor megigértette velük, hogy az Egyetem vezetői, tanárai iránt engedelmesek lesznek, társaikkal is békés egyetértésben élnek. Arra is ígéretet tettek, hogy „másutt depositiót állni nem fognak". Ezután a depositor úgy nyilvánította a tanulók sorába felvetteknek őket, hogy szájukat sóval, orrukat, halántékukat borral kente be, fejükre pedig vizet csöpögtetett. A régen „beanides" és „bacchantes" névvel illetett jelöltekkel nem bántak mindig ilyen enyhén. Szokás volt, hogy fakalapáccsal, gyaluval megdolgozzák őket, faollóval, borotvával megnyírják, emlékezetnek okáért pedig „lehúzzák" és elfenekel- jék őket. Megesett az is, hogy az avatás verekedéssé fajult. 1639-ben például az egyik jelölt, akire a depositor vesszővel suhintott, verekedést kezdett, melybe mások is belesodródtak. Ezért határozott úgy a consistorium, hogy a depositor, „mint az academia köz- és hivatalos személyisége" védelmet élvez s aki vele szembeszáll , szigorú büntetést kaphat. Egyébként a depositiót kiállt hallgatót a taxa lefizetése után beírták az Egyetem díszes Albumába is. (Szentpétery: 63-65.)

A deposítió tartása az Egyetem Budára költözése után szűnhetett meg. Felújítására már csak az 1895-ben létesített Eötvös József Kollégium tanárai és hallgatói vállalkoztak. A Budára költözést követően ugyanis csupán annak nyomát leltük, hogy a beiktatás kötelezettségét — mely „a külön törvényhatósági illetékesség (immatricula- tio) meghatározása" szempontjából volt szükséges intézkedés — 1785-ben, 11.József

22