Papp József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 7. (Budapest, 1982)

V. Az Egyetem és a karok alapítólevele

Hogy tehát ez az annyira hasznos és szük­séges alapítvány a mi cs. és kir. hatalmunktól támogatva annál szilárdabban megálljon és annál nagyobb tekintélylyel felvirágózzék, nevezett bibornok úr alázatos kéréssel könyörgött előttünk, hogy ne csak Magyar- ország királya, hanem mint választott római császár is az általa Nagyszombat szab. kir. városában alapított főtanodát, vagyis egye­temet hagyjuk helyben és egyúttal erősítsük is meg az 6 alapító levelének nekünk bemu­tatott tartalma szerint és az akadémiák szokásos kiváltságaival is ékesítsük. Azonfelül, hogy azt az egyetemet egész javadalmával és collegiumával úgy a magunk és örököseink és utódaink kiváló oltalmába vegyük, mint egyszersmind azt is parancsoljuk meg szigo­rúan mindeneknek, hogy a nagyszombati egyetemen akadémiai rangfokozatokra felava­tottak ép úgy ismertessenek el a többi egyetemeken, városokban, káptalanokban egy­házakban, mintha valami igen ősi és igen híres egyetemen nyerték volna el az akadémiai rangfokokat. Annak az alapítványnak okle­vele és szóról szóra kifejezett tartalma, melyet ő kezeirásával és függő pecséttel hártyán írva nekünk megerősítésre átküldött, a következő: mi Pázmány Péter, Isten irgal­mából a római szentegyháznak az illyriai szent Jeromosról czímzett bibornok áldozára stb. Gyakran aggódva bírálván magunkban, hogy miképen terjeszthetnék a katholikus hitet Magyarországon és hogyan segíthetnénk a legnemesebb magyar nemzet tekintélyén stb. Mi tehát mind a nevezett bibornok könyörgéseire hajolva, mind attól a törek­véstől indíttatva, hogy érdemeket szerezzünk a tanügy iránt, a nagyszombati kollégiumnak ezt az alapjából való szervezését és annak az érseki egyetemnek javadalmazását helyes­nek és kedvesnek tartván, a római szent birodalom határain belől császári, Magyar- országon pedig királyi hatalmunk teljéből elfogadjuk, megerősítjük és mint törvényest és királyságainkban felette hasznost összes pontjaiban, záradékaiban és czikkelyeiben jóváhagyjuk és megengedjük és a mi csá­szári úgyszintén királyi és bármi más összes tekintélyünkkel, melylyel bírunk, határozzuk és rendeljük, hogy a jövendő időkre örőköser bármely rangú és rendű emberek megenge­dettnek. elfogadottnak és megerősítettnek tartsák. Es hogy egyrészt az előtt az irán­tunk, az egyháziak, a szerzetes rendek, a tudományok és egész, Magyarország iránt legteljosebb érdennl alapító úr előtt a mi császári és királyi kegyelmünk jóindu­lata annál világosabban kitűnjék, másrészt pedig a Jézus-társasági atyáknak ezen Nagyszombatban felállított és általunk meg­erősített egyetemén a mi kegyelmességünk hajlandósága annál jobban ki világosodjék, először és pedig mindenekelőtt ezt a nagy- szombati érseki egyetemet nemcsak a ma­gunk császári és királyi, hanem még a római szent birodalombeli és magyarországi s a hozzákapcsolt, valamint a mi jogunk alá örökösen vetett többi tartomáuyokbeli utó­dainknak és örököseinknek különös oltal­mába veszünk bármely megtámadó és erő­szakos háborgató ellen, Ígérvén, hogy mi és mindkét államunk tisztviselői a legserényeb­ben munkálkodunk mindazok teljesítésében, a mik annak örök feutartására, kiváltságai­nak mentességére, tudományainak kényel­mére s maguknak a tanulóknak biztonsá­gára és kártalanságára vonatkoznak. Továbbél a hatvanezer forint elhelyezéséről a most folyó év junius 23 án a mi felséges és római császári városunkkal kötött szerződést ösz- szes pontjaiban és záradékaiban megerősít­jük és épp úgy hagyjuk jóvá, mint hogyha annak a szerződésnek tartalma jelen kivált­ság-levelünkbe be volna iktatva. Névszerint [ledig különös beleegyezésünkkel elfogadjuk' és megerősítjük annak a szerződésnek hato­dik feltételét, a mely a nevezett város ere­deti kötelezvényéből kiírva így hangzik: Hatodszor. Hogyha mi, vagy a mi utódaink ezt az évi kamatot a fentnevezett határ­időben és helyen akár valami részében, akár egészen letenni elmulasztanék, vagy annak idején a tőkeösszeg letételét valami csalafintasággal kijátszanék, ez esetben, hogy a sértett félnek teljes elégtétele legyen, el­zálogosítjuk az általunk fölvett összegért városunknak az évente neki fizettetni szo­kott egész borvámját és azt ő szentséges császári felségének II. Ferdinándnak és az 169

Next

/
Thumbnails
Contents