Szögi László: Mérnökképző intézet a bölcsészeti karon 1782-1850 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 5. (Budapest, 1980)
2. Az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum, az első egyetemi szintű magyar mérnökképző intézet
- 67 tozásal a hazat politikai elképzelések megváltozását is eredményezhették. Az 1790-ben újra összehívott országgyűlésen előkerültek mindazok a politikai, gazdasági, kulturális problémák, melyeket az említett nemesi-nemzeti ellenállási mozgalom már korábban is felvetett. Mint ismeretes az országgyűlésen e kérdésekkel kapcsolatban gyakorlatilag annyit sikerült elérni, hogy az uralkodó, II. Lipót beleegyezett, hogy a felvetett sérelmek, illetve kívánságokkal kapcsolatban, a problémák megtárgyalására és megfelelő törvényjavaslatok kidolgozására az országgyűlés úgynevezett rendszeres bizottságokat küldjön ki. A 9 rendszeres bizottság közül a bennünket érdeklő oktatásüggyel, a Deputatio Litteraria - a Közoktatási Bizottság foglalkozott, de kapcsolódik témánkhoz a Kereskedelmi Bizottság feladatköre is. Mint az 1790. évi 67 te. fogalmaz, a Kereskedelmi Bizottság feladatai közé tartozott: "A közkereskedelem előmozdításának és sokféle akadályai elhárításának terve, hova az utak, s csatornák és a folyók szabályozása tartoznak. Továbbá különféle gyárak létesítése, és gyártmányok behozatala, művészek és mesteremberek számának szaporítása.11 A Közoktatási Bizottság feladatai közé tartozott pedig többek között: "A nevelés és tanulmányi rendtartás vizsgálat alá lesz veendő és .javaslat teendő arra nézve, amit akár hozzáadni, akár belőle elvenni, akár benne megváltoztatni kellene ... Egy fokozatosan fölállitandó tudományos akadémia tervezete. A hazai nyelv kiművelésének, valamint a nemzeti művelődés egyéb szükséges eszközeinek, továbbá szépművészeti ... akadémiák s egyéb efféle ... fölállításé-