Szögi László: Mérnökképző intézet a bölcsészeti karon 1782-1850 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 5. (Budapest, 1980)
2. Az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum, az első egyetemi szintű magyar mérnökképző intézet
- 59 - tehát egy másik városba - küldte ki három műszaki tárgyat oktató professzorát szakvéleményt adni az ottani selyemszövő épület és a csatornák építésének hibáiról. ^0^'/ Szén iratokban sehol sem található még utalás sem az Institutum esetleges óbudai székhelyére. Hogy az említett rajzterem bérlése megtörtént-e, nem tudjuk. 31zonyos, hogy Rausch Ferenc, az intézet vezetője 1783 nyarán keresett megfelelő épületet a várban, de mivel akkor már napirendre került az Egyetem átköltöztetése Pestre, a bérbevevésre valószínűleg nem került sor. II. József 178h nyarán a Tudományegyetem három karát Pestre helyezte át, a Teológia Pozsonyba került. Az Egyetem megkapta a ferencesek pesti kolostorának épületét, többek között a kolostor kertjében lévő különálló kiseBb épületet is. Ez a kis ház lett nem sokkal ezután az Institutum végleges é- pülete. A várbeli régi káptalani házat Buda városa kapta meg már 1784 júniusában, tehát az intézet akkor már elköltözött a várból. Nem azonnal került az Institutum az említett ferences kolostor kerti épületébe, mivel az alkalmazott matematika tanára, Rausch Ferenc és a kísérleti fizika professzora, Horváth János között vita volt a két tanszék elhelyezése ügyében. •1-05/ д2 institutum előbb a piaristák pesti épületébe került, majd 1785. augusztus 11-én költözött át a már említett végleges helyére. Az intézet ettől kezdve megszűnéséig ebben az épületben működött. Az épületnek pontos alaprajzát is ismerjük Petzelt Józsefnek, az Institutum neves tanárának jóvoltából. Az épület egyébként a mai Egyetemi Könyvtár telkén emelkedett'.