Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)

1973. október 3. kari tanácsülés

- 7 ­i 23 *7 b. Tudományos Szocialiamus Tanszéki Szakcsoportra meghirdetett állásra határidőig Fülöp Ágnes történelem-orosz szakos középiskolai tenár nyúj­tott be pályázatot, к pályásat elfogadását dr. pándi Ilona egyetemi docens, a Tanszéki Szakcsoport vezetője javasolja: FÜLÖP ÁGNES egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem-orosz szakán ez évben fejezte be. Harmadik "C" szakként a tudományos szocializmust vette fel, igy lehetősége nyilt arra, hogy behatóbban foglalkozzon a munkásmozgalom elméleti és gyakorlati prob­lémáival. Tanulmányi eredményei jó és jeles átlaguak voltak. KISZ tag, 1971-től az alapszervozeti vezetőség tagja volt. Л studium genorale történész szakcsoport munkájában is részt vett. Elsősorban a népi demokratikus forradalmak problematikája érdekli, az erre vonatkozó munkát már egyetemi évei alatt megkezdte. E témában irt TDK dolgozatával а X.Országos TDK Konferencián ez évben dijat nyert. 1973-ban szerzett történelem-orosz szakos tanári oklevelet egyetemünkön. 1964-től KISZ tag. v Budapest, 1973. szeptember hó. Dr. Kátai Imre s.k. dókán

Next

/
Thumbnails
Contents