Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)
1973. október 3. kari tanácsülés
- 3 A Numerikus és Gépi Matematikai Tanszékre határidőig Szíjártó Miklós matematika-fizika szakos tanár nyújtott be pályázatot. A pályázat elfogadását dr.Kátai Imre tszv.egyetemi tanár a következők alapján javasolja: SZÍJÁRTÓ MIKLÓS igen jó képességei fokozatosan bontakoztak ki. A. fizika és számitástechnika iránt érdeklődik. Egyike a tanszék azon dolgozóinak, aki»-' e terület technikai oldalával is foglalkozik. Fzenkivül a tantárgyból gyakorlatot vezet. III.évben e témakörhöz kapcsolódó pályázatával a kollégiumban dijat nyert. Az- 6 nevéhez fűződik a matematika-fizika szakkollégium megalakítása, és munkájának megszervezése. Tagja a matematika-fizika tudományos diákkörnek. A kollégiumi munkába is aktivan bekapcsolódott, stúdiósként dolgozott, később alapközösségi kulturfelelős. Politikailag tájékozott, marxista világnézetű, к társadalmi problémákra érzékenyen reagál. 1973-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet egyetemünkön. 1963 óra KISZ tag, Г 1971 óta MSZMP tag. A pályázat elfogadását a Szakbizottság javasolja. A Kőzettan-Geokémiai Tanszékre pályázatot határidőig Puskás Zuárd oki. geológus nyújtott be. A pályázat elfogadását dr. Kubovics Imre tszv. egyetemi docens javasolja. PUSKÁS ZUÁRD kitűnő tanulmányi eredményei alapján 1971/72. tanévtől Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjban részesült. Értelmes és rend- kivül szorgalmas. A kőzettan iránti érdeklődése már II. éves korában megnyilvánult. A Kőzettan-Geokémiai Tanszék egyes kutatási munkáiban két éve eredményesen részt vett. A tudományos diákkörben megkezdett témáját sikeresen befejezte. A KISZ-b n mint a földtudományi alap- szervezet érdekvédelmi felelőse tevékenyen dolgozott. Egyéb társadalmi munkában is aktivan részt vett. 1973-ban szerzett geológus oklevelet egyetemünkön. 1963 óta KISZ tag. A pályázat elfogadását a Szakbizottság javasolja. A Térképtudományi Tanszékre pályázatot határidőig Győrffy János oki. matematika-földrajz szakos tanár nyújtott be. л pályázat elfogadását dr. Stegena La.jós tszv.egyetemi tanár az alábbiak szerint javasolja: GYŐRFFY JÁNOS /jelenleg a tanszék TKFA szerződéses alkalmazottja/ 1971-ben végezte el Karunkon a matematika-földrajz szakot jeles eredménnyel. 1971 őszén beiratkozott az alkalmazott matematika szakra, ahol eddig a III-IV. évfolyam vizsgáit jó eredménnyel abszolválta. 1971 óta pi. tanszék TKF-" szerződéses alkalmazottja. Négy féléven keresztül vezette az I. éves földrajz szakos hallgatók matematikai gyakorlatait. Az elmúlt félévben gyakorlatokat vezetett a térképészeti matematikából a térképész hallgatóknak. A hallgatókkal szemben igényes, de bármikor szivesen konzultál az anyag megértése érdekében. Tanszéki témaként 60 oldalas tanulmányt irt a "Statisztikai módszerek a tematikus térképészetben" címmel. Győrffy János , jéképességü, szerény, szorgalmas tagja a tanszéknek. Tekintettel arra, hogy a kartográfia fejlődése a matematizáció és az automatizáció irányába halad, nevezett alkalmazása jól szolgálná a kartográfia és egyben a tanszék ezirányu fejlődését.