Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)
1974. január 23. kari tanácsülés
ш с*Javaslat 6ff;yetemi docensi cim a do már у о zás ár a Dr.Kátai Imre tanszékvezető egyetemi-tanár az alábbiak, alapján javasolja dr, Dömölki Bálint, a matematikai tudományok kandidátusának az egyetemi docensi cim adományozását. DÖMÖLKI BnLIET karunkon szerzett diplomát. Már hallgató korában kezdett foglalkozni a véges automaták elméletével. Addigi munkásságának főbb eredményei: Az első magyarországi számi tógép /М-3/, gépi utasításrendszerének módosítása, lebegőpontos.értelmező programrendszer és assembler tipusu nyelv kidolgozása, majd később a jelsorozatok felismerésének problémájával foglalkozik és uj gépi algoritmust dolgoz ki feladatok megoldására és ezeknek az eredményeknek a továbbfejlesztése alapján irta és védte meg 1966-ban kandidátusi értekezését. Több más eredménye mellett igen jelentős eredménye a szintaktikus analizis algoritmus kibővítéseként egy univerzális forditórendszer kidolgozása, amelynek az operációs rendszerek irányában való kiterjesztésével foglalkozik. Dömölki Bálint magas színvonalú tudományos kutatói tevékenysége széleskörűen ismert, és elismert. Egyetemünkön 1966-67. tanév óta végez oktatói tevékenységet először.a Bölcsészettudományi Karon matematika-nyelvészeti előadásokat, majd 1971-től a Természettudományi Karon Programozáselmélet, nyelvek és fordítóprogramok tárgyakból tart előadásokat. Tárgykör: Számítástechnika. Lakcím: Budapest V., Perenczy I. u 28. A fenti javaslattal a Mateimátikus Szakbizottság egyetért« T