Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)
1974. január 23. kari tanácsülés
pest igen kedvező körülmények között fog működni. Ezt a létszámot tehát csökkenteni lehet. Kucsmán *rpád csatlakozik kocsik György professzor javaslatához. Honnan van ez a két öszüöndijas gyakornoki állandó éllés? Kétai Imre dékáni ez semmi állandóságot nem jelent. Kucsmán *rpád: rnés tanszékek két évenkint kapnak a legjobb esetben egy gyakornokot. Ebből a szémból jön le ez a két gyakornok? Kétai Imre dékén megjegyzi, nem lesz itt éllandóan két gyakornok. Az egyiknek az ösztöndija idén júliusban lejér, a mésikra most Írunk majd ki egy pélyézatot, ez az ügy még a Kari Tanács el4 kerül. Itt elsősorban a négy tanársegédet lehet megkérdőjelezni, mert a fél egyetemi t nér és az egy docens adottség, ilyen kutatési témában dolgoznak, célszerű tehét őket ehhez az egységhez csatolni. A négy tanársegéd Benedek professzor kivénsága volt, csak ilyen személyi feltételek mellett lét lehetőséget arra, hogy az egység eredményesen tudjon működni. wolfram Ervin rámutató arra, hogy több az oraszém, mint amennyi az előterjesztésben fel van tüntetve. Vannak spe- ciélis gyakorlatok 12 őré ban és rnés foglalkozésok is, nem olyan torz a helyzet, mint létezik. Célszerű egy ilyen egységet induléskor fokozottabban támogatni. A négy tanársegédhez nem tud hozzászólni. Ez egy személyi igény volt és a lehetőségektől függ. Kétai Imre dékán hangsúlyozza, hogy a Művelődésügyi Minisztérium segítségét fo ja kérni, mert a Kar se;imikApp sin s olyan helyzetben, hogy ki tudna gazdálkodni tanársegédi állásokat, mert fontosabb feladatai vannak, ahol nagyobb segítségre lenne szükség az oktatómunkát illetőéi Ha azonban erre a célra itt külön állásokat kapunk, akkoJ kéri a Tanácsot, járuljon hozzá, hogy a tanársegédek ide kinevezhetők legyenek, fagyon hasznos egy ilyen egység