Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/2 (HU ELTEL 11.a.19.)

1973. április 11. kari tanácsülés

--------­да — I A Művelődésügyi Közi city 1973. ovi 3. számában. a Szerves Kémiai Tanszékre meghirdetett egyetemi docensi állásra határidőig egy pályázat érkezett dr, R u f f Ferenc, az MTA Peptidkémiai Tanszéki Kutatócsoportjának tudományos forflun ka társ átél. Nevezett pályázatának elfogadását dr,Kucsmán Árpád tanszékvezető egyetemi tanár, az alábbiak alapján .javasolja; PR,RUFF FERENC 1937-ben született Budapesten, 196l-ben szerzett vegyész! diplomát karunkon, 1965-ben megvédte egyetemi doktori disszertációját. 1971-ben a kémiai tudományok kandidátusa lett, pírt önki vilii levezett kimagaslóan tehetséges szakember, A tanszéken eltöltött 11 esztendő alatt kitűnő és eredményekben gazdag munkát végzett mind a tudományos kutatómunka, mind pedig a rábizott oktatási feladatok ellátása területén. Erős érdeklődése a fizikai szer­ves kémia iránt és ebben megszerzett alapos felkészültsége lehe­tővé tette, hogy a tanszéken uj és eredményes kutatási ágak bon­takozzanak ki. Kutatási tevékenységének eredményeképpen Ruff Ferenc neve nemzetközi viszonylatban is ismertté vált. Három Íz­ben volt ösztöndíjas kiküldetésben. A kutatói állásban levő Ruff Ferenc tevékeny részt vállalt az oktatási munkában is. Hosszú évek éta vezetője szaklaboratóriumi és diákkörös hallgatóknak, az általa irányított hallgatók az Or­szágos Diákköri Konferenciákon is elismert eredménnyel szerepel­tek. Tevékeny és alkotó részt vállalt1- а IV, éves vegyészek szá­mára újonnan szervezett speciális gyakorlatok előkészítésében és lebonyolításában is. Rendkívül szerény, magatartása igen kollegiális munkatársaival, valamint a hozzá beosztott hallgatókkal egyaránt. Szilárd marxista világnézete és elkötelezettsége a munkásosztály iránt biztosítéka annak, hogy a rábízandó kari szintű társadalmi és politikai munkát éppen olyan színvonalasan fogja elvégezni, mint szakmai munkáját. A fenti javaslattal a Vegyész Szakbizottság, egyetért..

Next

/
Thumbnails
Contents