Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)
1973. január 10. kari tanácsülés
Kubovics Imre dékánhelyeütés: természetes, hogy a szak- bizottságoknak állást kell foglalniok. Simon Tibor dékánhelyettes hangsúlyozta is, hogy a Kari Tanács mostani jóváhagyása után a földtudományi és a biológiai szakbizott Sághoz kerül az anyag, de a szakbizottságoknak már egy olyan előterjesztést kell megbárgyalniok, amely tartalmazz az elképzeléseket az alapképzés és a szakképzés tekintetében. A szakbizottságok vitája után már megküldhető az előterjesztés a Művelődésügyi Minisztériumnak. Kátai Imre dékán megállapítja, nem lehet azt mondani, hogy kizárólag a földtudományi szakbizottság illetékes, hiszen érintve van a geofizika, a meteorológia és a möú biológia is. Indítványozza, legyen egy bizottság, amely ч kidolgozza a javaslatot és utána tárgyaljál^meg az érintett szakbizottságok elsősorban a földtudományi, de másodsorban a biológiai szakbizottság is, hiszen csak úgy lesz jó az alapozás, ha mindenkinek az igényét figyelembe tudjuk venni. Stegena Lajos a fizikus szakbizottságot is illetékesnek érzi. Kátai Imre dékán: igen, a fizikusokat is meg kell kérdezni. Javasolja, hogy a bizottság elnöke Simon Tibor dékánhelyetbes legyen, tagjai pedig Balogh János, Barta György, Dobosi Zoltán, Fülöp József, Kubovics Imre és Stegena Lajos tanácstagok. Kosa András: Legyen matematikus is. Kátai Imre dékán javasolja még a bizottságba Kosa András tanszékvezető docenst és Nagy Elemér professzort. Nagy Llemér nézete szerint sem a fizikusok, sem a matematikusok nem illetékesek ebben a tekintetben, üiajd kapnak egy megrendelést, hogy mennyi fizikára és matematikára van szükség és akkor megbeszéli^, hogyan történjék annak előadása. Maradjon ez a téma inkább a geofizikusoké.