Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. január 10. kari tanácsülés

ж ж mértékű legyen a geológusok, geofizikusok, ökológusok vagy a talajfcanosok között, erről kér most vitatkozni, mert ezt csak akkor lehet érdemben megtárgyalni, ha már van egy konkrét képzési terv, akkor meg tudjuk nézni, hogy ezen belül milyen további szakosodási lehetőséget tudunk vagy lehet biztosítani. Nem tartaná célszerűnek, hogy a fizikusokat is szakosítsuk, mégpedig azért, mert ha egy fizikus szakos hallgató geofizikai érdeklődésű, felveheti a megfelelő főkollégiumot vagy speciálkollégiumokat, de az nyilvánvaló, hogy más egy szakképzés és más az, hogy egy adott szakterületen belül valaki specializálódni akar. Nem földtudományi oklevelet fogunk kiadni, hanem olyan okleveleket, amilyeneket eddig is adott ki a Kar. Ha ezekre a szakemberekre eddig igény volt, ezután sem lesz kisebb az igény. Kétségtelen, hogy a tervezet rövid, de az volt vele a cé­lunk, hogy a Kari Tanács előtt felvessük ezt a problémát, a jelen fázisban csak az alap képzést állítottuk össze, amely - úgy néz ki - összeegyeztethető a különböző célok­kal. A részleteket majd az érintett szakbizottságok meg­vitatják. Marx György professzor felvetette a felvételi tárgyak kérdését. Kzzel nem foglalkoznék, hiszen a geológus sza­kon eddig is a matematika és a fizika volt, nem látja tehát semmi értelmét annak, hogy mert a geofizika és a meteoro­lógia is ide került, most a földrajzot is felvegyük a fel­vételi tárgyak közé. A legjobb az, ha marad a matematika és a fizika. A lényeg az, hogy akiknek az érdeklődése az első évekbenx megváltozik, választhatnak nekik tetsző tudományágat, vagy olyat, amely a képességeiknek jobban megfelel, igy az átállás sokkal’ könnyebb, az egyes szakok kiválasztása később történik megfelelő irányitás mellett. A komplexitás itt nem azt jelenti, hogy az öt természet- tudományt egyesitjük, hanem azt, hogy két év alapképzés után а III. éven már egy hatásosabb szakképzést tudunk biztosítani. т

Next

/
Thumbnails
Contents