Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/2 (HU ELTEL 11.a.15.)
A Müveiődásügyí Közlöny 1971* február 26-i számábrn г Szerves Kémiai Tanszékre meghirdetett egyetemi docensi állásra he tár időig egy pályázat érkezett drf V г j de Tamás adjunktustól, A pályázat elfogadását dr.Kucsmán árpád tanszékvezető egyetemi docens az alábbiak alapján javasolja.: VAJ DK TAMAS c kémiai tudományok kandidátusa, 1928-ban született Budapesten, nős, két gyermeke van* Tanulmányait yz ELTE Természettudományi Karán végezte, itt szerzett vegyészi diplomát, jeles eredménnyel. Közvetlen ezután /1951/ a Szerves'Kémiai Tanszék asszisztensévé nevezték ki; azóta itt dolgozik, 1967 óta adjunktusként. 1959-ben karunkon summa cum laude minősítésű doktori oklevelet szerzett, 1567-bon elnyerte a kémiai tudományok kandidátusa fokozatot. Vajda Tamás eddigi pályafutása során mind az oktató-nevelő, mind a tudományos kutatómunka területén elismerésremélté eredménnyel dolgozott. Sok éven át végzett okta tó-nev 0Ionunkáj a elsősorban a III.éves végyésziiallgatók laboratóriumi gyakorlatának vezetésére terjedt ki, résztvett továbbá szaklaboratóriumi hallgató к i ö D z j se — ben, valamint a diákköri munka irányitusában. A reformtörekvésekkel kapcsolatban sikerrel kísérletezik uj oktatási formák kialakításában a^ végyésziiallgatók. labor tóriuni kiképzésében* A kromatográfia tárgykörből kari jegyzetet irt, III.éves vegyészek számára. Korábban aktiv szerepet vállalt speciális kollégium előkészítésében és vizsgák lebonyolít ásóban is. Tudományos kutatómunkáját elsősorban a poliaminosavak szintézise és vizsgálata területén végezte. Emellett 1959-1961-ig a piridinek kémiájában dolgozott, Kovács Kálmán professzorral együtt, mely munka j : ért Hollandiában yan’t Hoff dijat kapott. 1969 óta. - a. poliami- nosav témakör folytatása ként - a. fehérjék, elsősorban a proteolitikus enzimek szerkezetfunkció összefüggésének tanulmányozásár- tért át. Tudományos munkájának eredményességét 20 tudományos közlemény és 1 szabadalom bizonyítja.'Szakmai fejlődésére fontos hatással voltak ösztöndíjas kiküldetései, melyok alkalmával nemcsak korszerű, uj kutatási módszereket sajátított el, hanem ezek gvors alkalmazása révén csakhamar publikálható eredményeket is elért, 1964-ben hat hétig Lengyelországban dolgozott, 1964/65-ben a Floridai Állami Egyetemen működött tudományos munkát.'ír a ként amerikai ösztöndíjjal, 1969-ben az Országos Ösztöndíj tanács ösztöndíjávsl a Carlsberg Laborato- iumbsn /Koppenhága/ végzett protoolitikus enzimekkel vizsgálatokat . Vajda Tamás a. társadalmi-politikai műnk a'ban is tevékenyen kiveszi részét. 1951 óta. tagja a. Pedagógus Szakszervdzetnek, három éven át a Szerves Kémiai Tanszék szakszervezeti bizalmija volt, 1967-69 között tagja volt az egyik vegyész évfolyam oktatói t Г'1 П.: C S иЛС n <з A fenti jr.vrslr.ttr.l s Vegyész Szakbizottság Negy etárt*