Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/2 (HU ELTEL 11.a.15.)

1971. július 12. kari tanácsülés

ti 42/ f A tudomnyegyetemeken a jövő évtói megindítandó főiskolai szintű számítástechnikus képzés, párosítva a további tanulmány alapján elnyerhető és a számítástechnika oktatására jogositá tanári képesítéssel, lehetővé teszi, hogy az olyan szakközép- iskolákban, amelyeknek tanterve a softvvare-rel, illetőleg a hardware-rel kapcsolatos számítástechnikai ismeretekre épit, a számítástechnikai ismeretekben erősebben specializált tan'rsk oktassanak. Hasonló elképzelés megvalósítását javasoljuk a mű­szaki egyetemeken kiképzett műszaki tanárok esetében is, hard- ware-es üzemmérnöki és szaktanári diploma adományozására. A közgazdasági egyetemen olyan tanárok képzését tervezik, akik керезек lesznek a közgazdasági Szakközépiskolákban a szá- mitástechnikai szaktárgyak oktatására. Fenn kell tartani ez esetben is a kétszakos képzési rendszert, azaz a számítástech­nika egyik szakként jöhet számításba. Ehhez olyan szak párosul, amely a számítástechnika szempontjából elsősorban szóba jöhet. A szakpárosítás kérdésében később történik döntés. A. A számítástechnikát nem oktató tanárjelöltek esetében a számítástechnikai alapműveltség megszerzését a követ­kező módon képzeljük el: A természettudományi karokon a tantervben egy félév heti 2 órás foglalkozást kell e célra kijelölni a matematika tárgy óraszámainak bővítésével, illetőleg ghol még nlpcs, bevezeté­sével. Természetesen, a matematika tárgy tematikáját is korsze­rűsíteni kell. Anélkül, hogy a program részleteibe belemennénk, elgondolásunk szerint a számítástechnikára szánt fnglalkoz 'sbk egyharmada a számológépek felépítésének általános elveivel, feladataival, alkalmaz 'si körével, második harmada egy konkrét programnyelv ismertetésével, a többi rész pedig a tanulmányo­zott szak feladatainak, számítástechnikai orientációjú bemuta­tásával foglalkozna.

Next

/
Thumbnails
Contents