Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/2 (HU ELTEL 11.a.15.)
1971. május 19. kari tanácsülés
I ff'/ \o>0 antik eredménye ав, hogy éyclsedeken keresztül Igen keve et publikált, mert a problémát legalábbis relative le akarta zárni, As csak a perifériái in an adódó kisebt' súlyú eredményeket publikálta. Kivétel es alól as i>. sort aArau ^publikáció, amely a vise ,A1 о (tófűnek fő irányába eső eredményeket kösli inkább csak előzetesen, r^psletesen kidől .osott bisonyit^eok nAlkül. л doktori dl; csert* oió nagy terjeuelméfc as megy .rés- га, hogy ebben a formájában önállóan olvasható sokszoros utánlapozás nélkül, ennek okából viszonylag r* sletesen ismertette a felhasznált apparátust, A di esertáoiónak azonban körülbelül a fele uj *s még hozzá ulyoc eredményeket tartalmaz. Fel erülhet as a kérdés, hogy ha es a ülsssert'ció Így tartalmassá Bognár ;4áüyáe kutatásainak fő eredra*n eit, akkor esek nem voltak hossáférhetök a n mset kozni publicitás ssámára és Így súlyúk megítélése az opponensekre Illetve a megvitatásakor kiküldött bizottságra, a 6semAl eknek tehát egy vi sonyl&g ssükebb körére hárult. 4eg kell asonban itt említeni, hogy a Tudományos minősítő Bí .ott ág & három belföldi opponensen kívül egy szovjet opponenst is leikért, Boltjanezklj proféi szórt, a témakor egyik legkiválóbb művelőjét, a minő ttoltjanszkij professzor, aint tanszéke igen kedvesö *s az ere-aAnyv.két igen magasra értékelő szakvéleményt adott, üost, hogy a doktori dissértéoióját benyújtotta, megvédte ég így ROk éven át erre fordított energiája felszabadult, Во nár Má yás hozzálátott a publikáláshoz, három tovább, ebben a listában nem foglalt »unkája készült el aióta.ta i zenkívül tervez egy nagyobb monográfiát. Oktatási kötelezettségeit ie most már fokozottabban képes kielégíteni, az idén vállalta Topológia cimx kollégiumából e;y jegyittt megírását. Mindezeket asért terjeszt« te elő, mert ha valaki násl us Slagot, negatívumnak tűnhet a publikáci к crekAly száma. Kifejeli azt в szilárd meggyőződését, hogy tto nár mátyás '{legüti azt a tuao.aányos súlyt, amelyet- 6 -