Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/1 (HU ELTEL 11.a.14.)

1970. október 7. kari tanácsülés

- 25 ­fcósan támogatott. Őt mind képességei, mind emberi tu­lajdonságai alapján feltétlenül alkalmasnak tartom arra, hogy a Szerves Kémiai Tanszék vezetésére meg- bizást kapjon. - VAgül megjegyzem, hogy akadémiai doktori disszertációjának opponensi véleményei el­készültek, azok pozitívak, úgyhogy rövidesen védésre kerül sor. Magam résziről is öt évet javasolok, mert a tanszék nagy lévén, már eddig is segítségemre volt a tanszék adminisztrációjában és irányításában, úgy­hogy bizom benne, feltétlenül meg fogja állani a helyét. Wolfram Ervin megjegyzi, a szakbizottság ezzel teljes egészében egyetért. Kátai Imre dékán* Következik Dobosi Zoltán docens meg­bízása a Meteorológiai Tanszék vezetésére. Az egyetem működési szabályzata értelmében tanszéknek félállású vezetője nem lehet. Ennek következtében Dési profesz- szort nem tudjuk megkérni a tanszék vezetésére. Egyed professzornak az volt a javaslata, hogy egy prof esz- szőri állást kellene létesíteni a karon, ő Bél Bélára gondolt ebben a vonatkozásban és őt kívánta a Meteoro­lógiai Tanszék vezetésével megbizatni. A pályázatot kiirták, egyedül Bél Béla pályázta meg, a kari taná­cson át is ment, az Egyetemi Tanács azonban Egyed professzor kérésére nem tárgyalta meg. Az idén való- szinüleg már az első egyetemi tanácsülésen megtárgya­lásra kerül. Mivel három hónapos megbízásokkal nem lehet elintézni a dolgot, mert ezt csak kétszer lehet megcsinálni, az pedig nem biztos, hogy egy ilyen egye­temi tanári pályázat pozitiv eredménnyel jár-e, szük­ség van ideiglenes megoldásra, az egy éves megbízatás éppen ezt célozza. Nem tekinti ezt véglegesnek. Dobosi Zoltánt ismerik a karon, úgyhogy pályafutásának ismer­tetésétől eláll. Kátai Imre dékán* Következik a Földtani Tanszék veze­tésének kérdése. Ez volt a legvitatottabb probléma, csak ideiglenes megoldást tudtunk javasolni. Belső

Next

/
Thumbnails
Contents