Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/1 (HU ELTEL 11.a.14.)
1970. október 7. kari tanácsülés
- 15 Következik a 2. napirendi ponti tanársegédi pályázatok, Kátai Imre dékán felkéri Soós Károly adjunktust és Balázs Béla tanszékvezető docenst, hogy a szavazatok összeszámlálását szíveskedjék elvégezni. Az első javasolt személy Gilányi Bédra'tanársegéd. Stegena Lajos helytelennek tartja, hogy a kari tanács szavaz a tanársegédi pályázatok felett, hiszen az illetőket nem is ismeri, a jelenlegi pályázatok közül Stegena Lajos professzor mindössze Hollai Márta nevét ismeri, mert véletlenül a kisleányának kiváló matematika tanára volt a középiskolában. Ezen a téren tehát valami szervezeti módosítás kellene. A kari tanács egyszerűen vegye tudomásul a szakbizottság vagy a dékán jelentését és névszerint csak akkor térjen a tárgyra, ha ilyen kívánság felmerül. Kátai Irartf dékán megállapítja, hogy ez ellentétes a szabályzattal. A szakbizottság nem gyakorolhatja a kari tanács hatáskörét, de az ilyen ügy is kerülhet a szakbizottság elé, mint ahogy került is, és itt az előterjesztéseknél a szakbizottság vezetője szerepel, az ügyet azonban a kari tanácsiak kell tárgyalnia és szavaznia felette. Stegena Lajos nézete szerint a kari tanácsnak a tanársegédi kinevezésekbe helyesen csak annyi beleszólása lehet, hogy az egyes szakterületeken a fejlesztés mértékét megfelelő szempontok határozták-e meg. Kovács Attila előadja, hogy a pályázatok feletti döntés tekintetében nagyon jó munka folyt a karon. Próbálta azaac egyetemi működési szabályzat javaslatának elkésziátésekor jobb megoldás alkalmazásét, de nem ment. Most még korai lenne a szabályzat megváltoztatását indítványozni, mégha a jelenlegi megoldás értelmetlennek is látszik. Javasolja is, hogy később változtatás történjék.