Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 11.a.13.)
1970. február 11. kari tanácsülés
JAVASLAT A FELSŐOKTATÁSI í’AÍTUIAÍAí?Y'I J'IRDEMEREMMSL VALÓ .TITuTITiJTLSIiS; KENESSEY A G К 194-5« november 7-én született Budapesten© Anyja Csonka Piroska gyors és gépír ónő, apja Kes.es sey József az Állatfehérje és Takarmányteldolgozó Vállalat technikusa© Középiskolai tanulmányait a budapesti Than Károly Könnyűipari Vegyészeti, Technikumban végezte© 1964— ben érettségizett kitűnő ereőnémiyel, s még ugyanebben az évben felvételt nyert karunk vegyész szakára» Egyetemi taxiulmányai során évfolyamán az egyik legtehetségesebb hallgatónak bizonyult, általában jeles? három esetben kitűnő átlagot ért el- Kiváló tanulmányi eredménye alapján IV és V, évben elnyerte a Népköztársasági Tanulmányi ösztöndíjat, Alapos elméleti tudással én gyakorlati felkészültséggel rendelkezik©. Szakdolgozatát a Szerves Kémiai Tanszéken készítettee A KISZ—nek nem volt tagja, de ennek ellenére mind az évfolyam KISZ rendezvényein, mind a politikai kör vitáin részt vett*. Tanulmányait 1969 júliusában fejezte be kitűnő eredménnyel 1969© szeptember 1 óta a REANAL Finomvegyszergyárban dolgozik© A vállalat véleménye szerint hivatását 37.0-, r-eto, jó elméleti felkészültséggel rendelkező vegyész» Az üzem kollektívájába rövid idő alatt jpl beilleszkedett, munkatársai szeretik és becsülik«, Budapest, I970« februa: Q.. Dr*Egyed Láss'