Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)

1968. november 20. kari tanácsülés

ll»olde6.§f Az oktatók közgyűlésének jogkörére vonatkozóan a tervezőt na­gyon szűkszavúan intézkedik, ebből nőm derül ki az oktatók köz­gyűlésének jogi helyzete. 6«§a.pont. Az oktatók közgyűlése csak szükség esetén hívandó össze. 13.old.7.§. Beszúrandó az egyetem igazgatási vezetője, "ahol ilyen van", 8.§.l«bek­Szövegét a következőképpen módosítani: a karpk az egyetemen be­lül a legmagasabb szintű szervezeti egységek. Az eredeti szöveg ugyanis ellentétesnek tűnik a rektori jogkörrel, 13.old.9,§.2,pont. Javaslat: a kari tanács elnöke a dékán, tagjai szavazati joggal a dékánhelyettesek, összes tanszékvezetők, társadalmi szervek képviselői és az oktatók választott képviselői meghatározott szám ban. /Társadalmi szervek képviselői: MSZMP alapszervi titkárok, szakszervezeti osztálytitkárok, kari KISZ titkár./ A szakbizottságok vennék át sok esetben a kari tanács szerepét, amit a kari tanács nagyságánál fogva nem tárgyalhat. 14rfold,9.§.7.Pont. Meg kell állapítani, hogy az egyetemi tanárok és docensek kine­vezése a kari tanács véleménye alapján történik. 10. A szakbizottságok tagjai: az összes professzorok továbbá válasz-r tott oktatók és a társadalmi szervek megfelelő számú képviselői. 14„oIdBll,§. Pontosan tisztázandó a kar közgyűlésének hatásköre és joga, fi­gyelembe véve az egyes egységek vezetőinek személyes felelősségét 16.olda13-.§e4Ppont. Sokkal részletesebben kell megszövegezni az.oktatók és más dol­gozók feladatkörét, jogait és kötelességeit. Az ^7- bek« szintén részletesebb kifejtést kiván.

Next

/
Thumbnails
Contents