Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)
1969. március 19. kari tanácsülés
Külön eálitést érdemelnek társad almi munkában végzett előadásai is, melyek a vegyészek továbbképzését, továbbá a tudomány nápszerüsitését szolgálják. Ilyen előadásokat az MTA Biokémiai Intézetében, a Magyar Kémikusok Egyesületében, a József Attila Szabadegyetemen és a Kossuth Klubban tartott. Igen örvendetes Kajtár Mártonnak az utóbbi években mutatkozó világnézeti fejlődése és aktivizálódása. A marxista világnézetnek a szakmai, valanint oktató-nevelő munkában való alkalmazását tanusitja többek között a Kémiai Közlemények hasábjain megjelent "Vitális jelentőségű szénvegyületek keletkezésinek lehetősége- a Földön az élet megjelenése előtt" cimü tanulmánya, valamint e tárgykörből tartott több előadása. Ilyen előadásra először az MTA Szerves Kémiai Bizottsága előtt került sor, majd később, meghívásra, a Budapesti Műszaki Egyetemen szabad pártnap keretében, továbbá a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Tudományegyetemen és a Magyar Kémikusok egyesületében. Az előbb vázolt adatokból megállapítható, hogy Kajtár Márton adjunktus mind a^i oktató-nevelő, mind a tudományos kutató munka területén 16 évi egyetemi szolgálata folyamán példásan tevékenykedett, az egyetemi oktatókkal szemben támasztott hármas követelménynek mindenben megfelelt. Kajtár Márton igy méltó arra, hogy egyetemi docenssé lépjen elő és ilyen minőségben vegyen részt a jövőben az egyetemi reformmal kapcsolatos sokrétű, nagy szaktudást ás tapasztalatot igénylő kari, valamint tanszéki feladatok megoldásában. A Vegyész Szakbizottság a pályázatok elfogadásával egyetért.