Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)
1969. március 19. kari tanácsülés
’ Веке Gyula Adjunktus i960 órtá do lse zik a F‘ zikai—Kémiai és Radiológiai Tanszéken. 1961-64- között a Moszkvai A_lami Egyetem Fizikai- Kémiai Tanszékén volt aspiráns. Disszertációját 1964-ben védte meg, "Az oldatok molekuláris szerkezetének tanulmányozása Rayleigh-féle fényszóródás segítségéve1" tárgykörben. Ez idő óta újból a Fizikai- Kémiai es Radiológiai Tanszéken dolgozik adjunktusi beosztásban. Oktatómunkát mint laboratóriumi gyakorlatok és számolási gyakorlatok vezetője végez. Tudományos munkája disszertációja témaköréhez kapcsolódóan a makromolekulát tartalmazó oldatok szerkezetének vizsgálata fényszóródás segítségével. Munkáját úgy fejleszti tovább, hogy annak eredményei alapján a Tanszéken folyó elektrolitszerkezpti kutatásokhoz kapcsolódik. Eddig egy oktató és egy technikus munkáját irányította. Aktiv társadalmi tevékenységet folytat, az MSzMP tagja. Az Egyetemi Lapok szerkesztésében működik közre. Tagja a Vegyész Osztály Szakszervezeti Bizottságának. A Tanszék ügyeinek intézéséből kiveszi részét, a tanszéki műhelyek munkáját irányítja. A fentiekből látható, hogy Веке Gyula adjunktus megfelel a docensekkel szemben támasztott követelményeknek, ezért docensi előlepteté- sét javasolom. A Vegyész ' Szabizottság a pályázatok elfogadásával egyetért.