Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1967-1968 (HU ELTEL 11.a.11.)

1968. február 7. kari tanácsülés

e/ A nyelvigényes szakcsoportokbon /ahol a nyelvtudás nélkülöz­hetetlen segédeszköz/ az összóraszámot 2 órával növeljük mind az orosz, mind a második nyelvben. d/ A szaknyelv oktatását kellően megalapozott nyelvi ismeretekre /a beszélt nyelvre/ építhetjük és a szaknyelv oktatása közben permanens ismétléssel ébren tarthatjuk. Az elmúlt két évben folytatott és erre irá­nyult kísérletünk a hallgatók körében is kedvező visszhangra talált. e/ A hallgatók szakdolgozatuk megválasztásakor /III. év vége/ már kellő nyelvismeret birtokában vannak. f/ A fennmaradó órakeretből a tanárszakosok számára /azoknak, akik komolyan igénylik a nyelvtudást/ fakultativ lehetőséget nyújthatunk. g/ A hallgatók a IV. ás V. évben, szakdolgozati témájuk birtokában nyelvenként és szakonként szakszövegforditási konzultációkon vehetnek részt. h/ A debreceni és szegődi TTK lektorátusával /akik kezdeményezé­sünkkel egyetértenek/ folytatni és szélesiteni lehet a tanulmányi verse­nyeket, A javaslat megvalósításának feltételei; a/ a Kari Tanács állásfoglalása; b/ a hallgatók esetleges túlterhelésének elkerülése végett a szakcsoportok szaktárgyi óraszámában szükséges átcsoportosítás a kötelező nyelvoktatás utáni /III-IV-V./ évfolyamokra eltolódva; с/ a nagyobb számú tanulócsoportot foglalkoztató szaktárgy /mate­matika, fizika, biológia, ill. kémia/ a hét valamelyik napján az I. és II. évfolyamban három egymást követő órát hagyjon szabadon a nyelvi órák szá­mára, mert csak igy biztosítható, hogy az évfolya.m egésze számára haladó csoportokat is indíthassunk; d/ bárom, kizárólag a nyelvoktatás céljaira szolgáló kisebb tan­terem biztosítása; э/ a hallgatóknak az angol nyelv tanulása iránt fokozódó igénye miatt, és a jelenleg óraadókkal ellátandó angol nyelvi órák jobb ellá­tása érdekében egy jól képzett angol szakos tanár kinevezése a Lektorá­tus állományába; f/ a megbízott külső óraadók által ellátandó órák /jelenleg heti 5б!/ számának csökkentése azáltal, hogy a lektorátus tanárai kötelező /heti 16/ órájukon felül az óraadók helyett nekik fizetett túlóraként az -Al . . . . , ... . , , latha.ssak elvbem lathato orakat /ahogy ez több egyetemen mar bev-lt gyakorlat!/; g/ korszerű módszerek alkalmazása, és ehhez az anyagi lehetőségek és a tárgyi feltételek megteremtése.

Next

/
Thumbnails
Contents