Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)

1966. december 21. kari tanácsülés

- 2 ­Végeredményben a különböző és illetékes hatóságokkal történt, a Művelődés­ügyi Minisztérium által kezdeményezett tárgyalások és megállapodások után elhatározás történt arra vonatkozóan, hogy a TTK új elhelyezését a Fehér út ás a Kerepesi út sarkán lévő 12 ha /200x600 ni/ nagyságú területen kell meg­valósítani. A Főváros Tanácsa VB. VIII. Városrendezési és építészeti Osztálya folyó év augusztusában a területre vonatkozóan kiadta az előzetes terület­felhasználási hozzájárulást. Időközben a képzési számok módosultak, a TTK képzési kötelezettsége 680 fő­ről 400 főre csökkent éves viszonylatban; a Kar hallgatóinak összlátszámát pedig 2.200 főben állapították meg. Ha a TTK 20 %r-os számított lemorzsoló­dását az egész egyetemre vonatkoztatjuk, úgy a teljes képzési létszám 9Ю főre alakul és az Egyetem összhallgató-létszáma 5*005 fővel számítható. A megváltozott képzési számok alapján a minisztérium újabb előkészítő munkát rendelt el, melyet a megtörtént helykijelölésre való tekintettel most már a beruházási cél kialakításával kell befejezni. A minisztérium ez év júniusában a TTK új létesítményeire vonatkozóan újabb tájékoztató kiindulási adatokat bocsátott rendelkezésre, melyek mint direk­tívák a beruházási cél-tervezet, valamint az annak mellékleteként készülő részletes számítási anyag alapadata': ak egyetemi megállapítását teszik a főhatósági elgondolásokkal összhangban lehetővé. A részletes számítási anyag az egyébként a létesítési tervben megkívánható számításokat tartal­mazza, tehát az újabban megállapított képzési szánoknak megfelelő oktatási követelmények teljesíthetőségének ellenőrzésére szolgáló mutatókat, továbbá a helyszükségleti értékeket, kiegészítve a beruházási célba bedolgozásra kerülő beruházási előirányzatokkal és az összehasonlító gazdasági mutatókkal. A beruházási cél-tervezet anyagának kialakításához szükséges a telepítés /helykijelölés/ tudomásulvétele, a mellékletekben részletesen kimunkált és most bemutatott létszám-, valamint helyszükségleti adatok elfogadása, ille­tőleg azok egyetemi hatósági jóváhagyása. A tanácsi helykijelölés tudomásul vehető, mivel az építési terület kötetlen kialakítási lehetőséget ad a. tervezés részére ás alkalmas a létesítmény több' blokkban való kialakítására is. A jelenlegi elgondolás szerint az épület- együttes öt különálló - de esetleg z..rtan is összekapcsolható - egységből állna. A kiviteli tervezés és a létesítés javasolt sorrendje: 1/ Kémia szakcsoport épülete. 2/ Fizika szakcsoport épülete. 3/ Földtudományi szakcsoport épülete. 4/ Központi igazgatási és általános tanszéki épület. 5/ Biológia szakcsoport épülete.

Next

/
Thumbnails
Contents