Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)
1966. december 21. kari tanácsülés
-2helyezte. Tájékoztatja a Kart, hogy az előterjesztett adatok hogyan készültek. Dékán: A hallgatók létszáma, tanszékek létszáma és a tanszékek speciális igénye volt az alap. A minisztérium közölte, hogy a hallgatói létszámadatok ránk nézve kötelezőek. Ez magával hozta, hogy az alapszámokat módosítsuk és figyelembe vegyük a következményeket. Ezután ismerteti az ennek megfelelő létszámalakulást. Magyarázatot ad a sza-. kok közti kákszámarányok megoszlását illetően, ma’jd megnyitja a vitát. Magas Antal gazdasági főigazgató: Az első alkalommal olyan tervet kaplak, amely nem megvalósítható. Egy olyan újabb tervet kellett készíteni, amely reális és megvalósítható. Ezt tartalmazza ez a tervezet. Ez a tervezet megközelíti a -dupláját a meglévőnek. Egészen biztos, hogy egyes részei vitathatók, de ha 15 évvel ezelőtt egy ilyen c terv készült ívolna, akkor már megvalósult volna. Eddig az irreális tervezés volt a jellemző. Kéri, hogy függetlenül a részletektől foglaljanak állás*, hogy ezek a (tervek reálisak, eltekintve.attól, hogy a jüvő milyen változásokat hozhat. Ez legyen a kiindulás. e i ’ * Lengyel Béla egy, tanár: Megkérdezi, hogy mit jelent az egy hallgat oraT^utoTTiioor^teHnjet ? Ez a szám óraszám nélkül nem fogadható el. ? t t * Janka- Jenő főmérnök: A mértékadó hallgatólétszámot állították fel, közelita számitásókat? végeztek, pl. matematika-fizika szakosok számát fél-fél arányban osztották. A természettudományi szakokhoz a tanárszakosokat megosztva adták hozzá. A szakokon belül kell lebontani az egyes tanszékekre vonatkozó labor igényeket. Ez már a körvetkező lépés. < % . Dékán: Összehasonlítást végeztek a kívánság és a tervezés között.^ Ott' volt nagy a csökkentés ahol norma volt, ahol speciális kívánság t volt, ott csak 20%-os volt a csökkentés. Császár Ákos egy, tanár: A 2. sz. tábla adataival van kifogása. A matematikai tanszékek" valamennyi hallgatóval foglalkoznak és ezt nem vették figyelembe, mert ennek következménye, hogy a matematikánál az oktatói létszámadatok is alacsonyan vannak megállapítva. Az esti és levelező tagozat nincs feltüntetve. Janka Jenő főmérnök:Magyarázatot ad Császár professzornak. Faludj Béla egy, tanár: Miért került a biológia az utolsó helyre? Hasznos területbe mi lett beszámítva? Ha be lett számítva a folyosó és a pince is, akkor a 200%-ból 70% marad. Reális-e a 20%-os lemorzsolódással számolni, amikor a felvételi szigorítás nem ennek a realitását támasztja alá? Miért nem kapták meg előbb az anyagot, hogy a szak- bizottság megtárgyalja. • Janka Jenő főmérnök: A hasznos terület a ténylegesen rendelkezésre, álló területet jelenti. 20% egyebekre és 50% folyósokra van szánva. Ügyes szervezéssel ez az 50% is hasznos területté vállhat. Benedek Pál egy, tanár: Mennyi a teljes rendelkezésre álló összeg? Mennyig a f elépítendő légköbméter? Janka Jenő főmérnök: Az Írásos anyag választ ad Benedek professzor kérdéseire. kr 4 \