Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)
1967. július 12. kari tanácsülés
TELEGDI LÁSZLÓ II.6vos matematikus hallgató. 1947* június 2 3-án született Budapesten. Anyja: Don dny Klára, apja nyugalnazott gimnáziumi tanár. * Középiskolai tanulaóny <— о a Madách gimnáziumban vegozte • A Középiskolái Matematikai Lapok rendszeres feladat megoldója volt. 1965-ben kitünően érettségizett. Ugyanabban az évben kezdte tanulmányait Karunk matematikus szakán, A folyó tanóv mindkét félévében kitűnő átlo.gga.1 vizsgázott, Több szemináriumot és speciális előadást hallgatott. Elsősorban az algebra és számelmélet témaköre érdekli. KISZ.tag. Az évfolyam, minden társadalmi munkájában részt vesz. Tavaly is volt építőtáborban, az idén is jelentkezett, Szerepet játszott a vietnami szolidaritási akció sikerében és az egyetemi véradó mozgalomban. Politikai kérdésekben jól tájékozott és helyes nézeteket vall. Materialista világnézetű. Nyilt egyéniségű, határozott magatartásé. A fentiek alapján Tclegdi kászlót Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom, Budapest,1967.julius 6-án. Dr.Egyod László s.k. dékán.