Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)

1967. május 10. kari tanácsülés

JAVASLAT M.v. Keldis akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének diszdoktorrá avatására. Az ELTE Természettudományi Karának Tanácsa elé terjesztem azt a javaslatot, hogy az Eötvös Loránd iományegyetem Keldis akadémikust diszdoktorai sorába iktassa. MSZITYISZLAV VSZEVOLODOVICS KELDIS 1911. február 10-én született Rigában. Egyetemi tanulmányait a Moszkvai Állami Egyetemen 1931-ben fe­jezte be. 1937-ben nevezték ki egyetemi tanárrá és 1938-ban elnyerte a fizika-matematikai tudományok doktora cimet. Tudományos munkásságának elismeréseként két alkalommal /194-2 és 1946-ban/ részesült állami /Sztálin/ dijban. 1946-ban a Szovjet Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Jelenleg a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke. Kint V.A. Lavrentyev tanitványa, először approximáció- és inter­polációelmélettel foglalkozott és az interpolációs eljárások konvergenciá­jára vonatkozólag a komplex függvénytan területén a konform leképezések elméletében ért el fontos eredményeket. Lavrentyevvel együtt elsőnek ért el jelentős eredményeket a Laplace- egyenletre vonatkozó, Dirichlet-féic probléma megoldásának stabilitásáról. Először igazolta a Galjorkin-féle közelitő módszer konvergenciáját adott tipusú parciális differenciálegyenletek esetében. Lényegbevágó eredményei vannak a diszkrét spektrummal rendelkező lineáris operátorok sajátfüggvényeinek teljességével kapcsolatban is, de fontos vizsgálatai vannak a matematikai analizis számos egyéb területén is, mint pl. az ortogonális függvénysorok, harmonikus és szubharmonikus függvények elméletében stb, Tudományos munkássága.kitorjedt a hidrodinamika és az aerodinamika számos elméleti kérdésére is. Különösen lényegbevágónk azok a vizsgálatok, amelyeket a kiberne­tika és az elektronikus számológépek elméletének matematikai kérdéseiben s azok űrkutatás terén való alkalmazásában elért. Keldis akadémikus jelentős zu iornánypolitikai és tudomány szervezé­si tevékenységet fejtett ki a kutatás hatékonyabbá tétele érdekében s nem ./.

Next

/
Thumbnails
Contents