Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1965-1966 (HU ELTEL 11.a.9.)
1966. február 21. kari tanácsülés
JAVASLAT \ A Művelődésügyi Közlöny 1965. november l.-i számában az Analízis II. tanszékre meghirdetett adjunktusi állásra egy pályázat érkezett: Szabó Dániel tanársegédtől. Szabó Dániel 1954--ben született Felsöszeliben. Karunkon szerzett mat.-fiz. szakos tanári oklevelet 1957-ten. Utána 5 évig vidéken középiskolai tanárként működött, 1962. szeptemberétől pedig az ELTE Analizis II. tanszékén dolgozik tanársegédi beosztásban. . 1 Szabó Dániel egyetemünkön kiváló oktatómunkát végez. Idokorülé- se után hamarosan több olyan tárgyból, amelyeket egyetemi tanulmányai alatt nem is hallgatott, vezetett gyakorlatokat illetve tartott önálló előadásokat. Külön kiomolcndőnek tartom az alkalmazott matematikusok számára tartott magas szinvonalu közönséges és parciális differenciálegyenletek cimü előadásait, valamint elemi matematika gyakorlatait. Szabó Dániel igen lelkiismeretesen foglalkozik a hallgatók nevelésével. Az Oktatói Tanácsokban kezdettől fogva eredményesen dolgozik; jelenleg a III. mat.-fiz. évfolyam Oktatói Tanácsának pártmegbizottja. fontos munkát végez a Kún Béla téri Diákotthonban, ahol az igazgatói teendőket látja el. Ő az Analizis II. tanszék szakszervezeti bizalmija is. Szabó Dánielt szerénységéért, emberi magatartásáért kollégái és hallgatói egyaránt szeretik és becsülik. Marxista világnézetű, MSZMP tag. Szabó Dániel részt vesz két egyetemi jegyzet elkészítésében is. Л legjobb utón van ahhoz, hogy rövidesen /nagy oktatói és szerteágazó agyéb elfoglaltságai ellenőre/ önálló tudományos orcd- ménnyol is jelentkezzék. A fontieket figyelembevéve, elsősorban kiváló oktatói és nevelő munkája alapján javasolom, hogy a fenti adjunktusi állást Szabó Dániel töltse be. Budapest, 1966, február lo. dr. Kosa /marás sk. tanszékvezető egyetemi docens