Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1965-1966 (HU ELTEL 11.a.9.)
1966. február 21. kari tanácsülés
101 JEGYZŐKÖNYV ÉS JAVASLAT az ÉLTE Ábrázoló és Projektiv Geometria Tanszékére'kiirt adjunktusi állásra beérkezett pályázatok tárgyábanc A batáridő leteltéig két pályázatot nyújtottak be. Az egyik pályázó MADARÁSZ MIKLÓSNÉ technikumi mérnök-tanár„ Az Országos Iparművészeti Iskolán és a Budapesti Műszaki Egyetemen nyert oklevelei nem szolgálhatnak alapul a kiirt álüás betöltésénél* A másik pályázó HORVATH JENŐ, az Ábrázoló és Projektiv geometria Tanszék tanársegéde, a követelményeknek megfelelő pályázatot nyújtott be. HORVÁTH JENŐ 1934. március 29-én született Merseváton /Vas m./j apja szegény paraszt, jelenleg termelőszövetkezeti tag, 9 gyermeket nevelt fel. HORVÁTH J® nehéz életkörülményei ellenére szép tanulmányi eredménnyel dolgozott; feladat megoldó készségével, különösen a polinon-georaet- riában produkált ügyes probléma megoldásaival kiemelkedett évfolyam- társai közülo 1957-ben matematika—fizika szakos tanári oklevelet nyert, később az ábrázoló geometriából mint harmadik szakból is oklevelet kapott. Abban az évben, amikor leggyöngébb évfolyamtársai is Budapesten kaptak állást, tétovázás nélkül vidéki állást vállalt, 3 évig a celldömölki gimnáziumban tanitott, mégpedig kiemelkedő tanári sikerrel, A jelentéktelen vidéki iskola diákjai hamarosan feltűntek a matematikai versenyeken, egyik tanitványa a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián I. dijat nyert. Didaktikai kisérleteket folytatott /az analizis elemeinek tanitáea/. I960, aug. 1- óta az Ábrázoló és Projektiv geometria Tanszék tanársegéde. öt éven át — minthogy Budapesten nem kapott lakást — celldömölki lakosként, családjától elszakítva dolgozott, fáradhatatlan igyekezettel® 1962- óta diákotthoni nevelőtanárként is működik* Gyakorlatvezetésben, konzultációk és vizsgák levezetésében, sőt előadás tartásban is kivette részét®, Sokat foglalkozik a vidékről Budapestre került hallgatók nevelésével, tanulmányi munkájuk irányításával, sőt tanulásukat /konzultáció formájában/ egyénenként is elősegíti. E nevelői tevékenységének hatékonysága a gondjaiba vett hallgatók fejlődésén észlelhető* Résztvesz a Matematika Szakmódszertani Csoport munkájában is® Szakmai érdeklődése és önképzése a diszkrét geometria felé tereli® A legutóbbi időszakban két dolgozata jelent meg, diszkrét geometriai' témákból® Ideológiai képzettségének elmélyítésére az MSZMP Marxizmus- Leninizmus esti egyetemén tanul továbbá Orosz és német nyelvű szakmunkákat olvas, az orosz nyelvű beszéd készség elsajátítására törekszik. 1959 óta párttag. A Pedagógus Szakszervezet tagja* Nős, egy 7 és egy 4 esztendős gyermekük van* Adjunktusi kinevezése a tanszék káderfejlesztesi tervében e tanévre van betervezve, HORVÁTH JENŐ tanársegéd az adjunktusi munkakör ellátására alkalmas,' eddigi oktatói munkájával érdemeket szerzett, s ennek alapján adjunktussá való kinevezését egyhangúan javasoljuk. Budapest, 1965c december 27« dr. Császár Ákos s.kc dr. Kárteszi Ferenc s*k, drc Molnár József svkc egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár