Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 11.a.6.)

1962. október 25.

24 Erdby-Gruz Tibor; Elvi- szempontból szeretnék hozzászólni, A fennálló egyetemi törvényhez és szabályokhoz kell alkalmazkodni. Az egyetemei} tan­székek vannak, az intézet kutatóintést.Ha szabad történelmi visszatekin­tést adni, az intézet elnevezés német származású. Magyarországon nincs la ' * ' egységes tartalma, mert a Műegyetemen mindig tanszékeknek nevezték ezeket. Tehát azt javasolom, ho^y egységesen tanszéknek kell nevezni, legfeljebb arról lehet szó, ha sok tanszék összeállva nagyobb egységet alkot, lehet esetleg intézetnek nevezni, de ezt sem tartom szerencsésnek, mért akkor összekeveredik a tanszék az intézettel. ■ Egyed László: Ha több tanszékből áll, lehet úgy nevezni: tanszékcso­port. v Koch Ferenc: Amennyire én visszaemlékszem, mindig Földrajzi Intézet volt. Végleges döntés ebben a vonatkozásban a Földrajzi Intézetet ille­v tőén nem történt. Ha most amellett foglalunk állást, hogy az iratokat tanszékenként- Válaszoljuk meg, ugyanazt az iratot három tanszéknek kell ■ megcsinálni, három tanszék bélyegzőjével ellátni. Amig ez elintéződik, nem használhatnánk-e pecsétileg az intézet szót? Nagy Károly:.Foglaljon a kari tanács állást abban a kérdésben, hogy ne legyen intézet a karon? Pillanatnyilag három ilyen intézet elnevezés van: a földrajzi, melynek sajnos, az igazgatója meghalt, tehát vajúdik a j v kérdés, valószinüleg úgy fog megoldódni, hogy nem lesz intézet. Azután az Ásvány-kőzettani Intézet, ahol végeredményben kát tanszék van; végül van • ' » > Matematikai Intézet. Mindegyiknél voltak és vannak és lesznek is problé­mák. Mondja ki a tanács határozatilag, hogy nincs a karon intézet,' csak j ‘ • . t. tanszék és a rokon tanszékek alkothatnak egy tanszékcsoportot, ahol eset­leg a könyvtár, stb. közös, de ne legyen külön intézet. Császár Ákos» Nem hiszem, hogy ez a kérdés olyan egyszerű, hogy egy sok órás ülés végén öt perc alatt, vita nélkül el tudjuk dönteni. A Ma­tematikai Intézetnél sok sajátos körülmény szabja meg azt, hogy miért in­tézet. Ha a matematikai tanszékek közösen akarnak dolgozni, ki lesz a

Next

/
Thumbnails
Contents