Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 11.a.6.)
1963. február 21.
a növényföldrajz ennél jóval kiterjedtebb anyagot ölel fel, 3,/ A talajtan is a Tanszék profiljában tartozik, amelyet Simon Tibor docerjs 1 féléven át heti 2 órában ad elő, a- III. éves hallgatóknak. Ugyan 6 a Hüv. Min. megbiz ás £Íb ól egyetemi talajtani jegyzetet is. A speciális kollégiumok változók. Korábban Soó professzor a végző szakbiológusoknak Magyarország növénytakarójáról, annak kialakulásáról, hazánk növénytársulásairól tartott előadásokat, amelyet, a hallgatókon kivül a végzett fiatal kutatók is látogattak. Utóbbi években betegsége akadályozta a spéci lis kollégiumok tartását. Az újból meginduló szakképzéssel remélhetőleg ismét sor kerül ezekre az előadásokra. Simon: Bevezetés a növényföldrajzba II. éveseknek, Horánszky és Komlódi: Növényismerettan /ugyancsak II. éveseknek/ c. kollégiumokat szoktak tcrtani. Kovács É. kétféléves paleobotanika speciális kollégiumot tart. Az elmúlt években más előadások is voltak. Ezenkivül Simon, Horánszky, Komlódi és Kovács heti 10 órás "Haladók gyakorlatát", vagyis szaklaboratóroigiot vezetnek, részben növényrendszertani, részben növányföldrajzi, ill. palinolégiai vagy paleobotanikai profillal. , Ez átvezet a hallgatókkal való foglalkozáshoz. Utóbbi lényegében 3 formában történik: lT, A' hallgatok minden gyakorlat anyagáról beszámolnak a vezető» asszisztensnek. Ez alkalmat ad nemcsak az anyag beszámoltatására, de a hallgatók képességeinek, szorgalmának, tanulásuk nehézségeinek kipuhatolására s egyben a segitség megadására. Ugyanezt szolgálják az időnkénti konzultációk is, bár ezt a hallgatók nem a megfelelő mértékben veszik igénybe. 2., A terepgyakorlatokon, amikor napokon, sőt heteken át együtt vannak a- hallgatók az előadókkal, alkalom nyilik közelebbi összeismerkedésre, sőt az egyes hallgatók gondolkozásának, világnézetének, életfelfogásának helyes irányban történő befolyására. Jó alkalmat adnak az utazások a népi demokrácia alkotásainak? eredményeinek bemutatására is. /A Tanszék a 3 megelőző évben sikeres 3-hetes csereterepgyakorlatokat vezetett le a Német Demokratikus Köztársaságba, a Lipcsei egyetemi növéhytani intézeteinek közreműködésével, viszont a német hallgatók is ugyanannyi időt töltöttek Magyarországon, a Tanszék tansegédszemélyzetánek vezetésével. így mind utóbbiak,” mind a mi hallgatóink egy része látókörét jelentősen bővitette, megismerkedve a középeurópai hegyvidéki, lápi, tengerparti stb. növényzettel is./ • 2«/ Különösen-közelről foglalkozik a Tanszék azoknak a hallgatóknak szakmai előmenetelével és eszmei nevelésével, akik mint szaklabo- rosok állandóan foglalkoz ,ak egyes témákkal a Tanszék tagjainak vezetése alatt. Elért eredményeikről időnként a professzornak is beszámolnak. Jelenleg 12 hallgató készit szakdolgozatot a Tanszéken, ezek közül 4 hallgató Horánszky adjunktus vezetésével növényrendszertani témával; 8 hallgató pedig Simon Tibor docens vezetésével a Kovdcsné Láng^Edit tanársegéd közreműködésével növényföldrajzi és talajökológi- ai témával foglalkoziko A hallgatok munkájának jelen stádiumáról a Tanszék részletes felvilágositást tudott adni annal jeléül, hogy a velük való foglalkozás egyáltalán nem formális, hanem igazán alapos* A Tanszék komoly munkával vogsi - szakdolgozó hallgatók irányítását. Ezen a téren nagy nehézséget j Iont a hallgatói laboratóriumi hiánya, ahol a szakdolgozó hallgatók témájukhoz - a ma már elengedhetett len modern vizsgálati /anatómiai? citotaxonémiai kémiai-analitikai/ módszereket elsajátítsák és alkalmazzák. A helyszűke miatt egyáltalán leültetni is nehéz a szakdolgozókat. Munkájuk során sok esetben asszisz- 3 -