Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1961-1962 (HU ELTEL 11.a.5.)

1962. január 24.

-4­hogy az iktatást akarják megerősíteni, a tudományos munka felfej* lesztését egy későbbi időpontra halasztják* Bruckner Győző e,y. tanár: Ezeknek a pályázatoknak ressz az optil Különösen rossz más tanszékek felé, ahel ugyancsak laboratóriumi! vannak és e mellett az emberek tudományosan is fejlődnek* Megkér* hogy ténylegesen olyan sürgősek ezek az előléptetések? lékán: Ismétli, hegy elvileg egyetért, de kivételek vannak és mindig lesznek* Kosa András docens: Elvileg a maga részéről is egyetért. A 3 giat* matikus pályázó közül 2 kimondottan adminisztrativ munkaiért tol* • be. Akinek tudományos munkássága van az ilyent nem is vállal. Elmondja, hogy az esti oktatást egy professzor kivételével zömé­ben tanársegédek látják el* Az ezekre való felkészülés meggátol*5 őket a tudományos munkában* Ez vonatkozik Karvastfra is, aki 5 ^ előadást tart* 8 évig volt egy tanszéken, ahol a tanszékvezető tudományos vonatkozásban egyetlen beszélgetést sem felytatott Kárteszi Ferenc tanár: Meg kell egyszer vizsgálni, hogy milyen az oktatók személy szerinti terhelése* Lényeges különbség vannak* Hegy lehet bizni azokban az emVerekben is, akik csak ok­tatással foglalkoztak arra példának mondja Reiman István-t, aki heti 18 órában ektatett* Mast felszabadult az oktatási munka egí része alól. 2 év óta 3 értekezést és 1 könyvet irt, aspiráns l***' Tehát ezek az emberek nem érdemtelenek és lehet bizni bennük* Faludi Béla egy, tanár: Részben'megelőzött Kárteszi professzor* Nagyon örül, hogy ezek a kérdések kari tanácsülés elé fognak kerülni* Ebben a kérdésben feltétlenül fel kell vetni a tanszék" vezetők felelősségét* Hajlamosak vagyunk arra, hogy arra a lóra rabjuk a terhet, amelyik a legjobban fut* A normánál nagyságra13 különbségek vannak* Véleménye szerint ezek a normák elavultak* Ha ez a probléma felmerül a matematikusoknál, akkor mégjebban ** t merül a kísérleti tudományok terén* Oktatás és kutatás terület^ lehet normákat felállítani* Ezt nyíltan és bátran fel lehetne ^9 felsőbb szervek felé* d* EjZPed László e,„y. tanár: óriási olyan terhek vannak amik sem a t kutatáshoz, sem az'oktatáshoz nem tartoznak* Ezeket is figyel*51 kell venni. Ilyen pl* a műszerek beszerzése*-'agy, alemér e^y. tanár: Megkérdezi, hegy Zsoldos -^ehel mikor adjunktusi előléptetésre? ..cilinder yj-uaztáv ewy* tanár:Ugyancsak a normák változtatásán®^ sürgősségét emeli ki*-renyó filmes egy, tanár: Felhiv.ia a figyelmet a szakbizotts®^ jegyzőkönyvekre a pályázatokkal kapcsolatban* Azért ezeknél ®2 # bereknél is van tudományos munkásság. m

Next

/
Thumbnails
Contents