Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1960. december 8.
A tervek kijavításának egyik vezető szempontja az kell legyen, hogy a tanszékvezető elvtársak konkrétabb, aktivabb, személyre menőbb tervet készítsenek* A félállást illetően egyetért Vadász elvtárssal, ez igen komoly probléma, amit egyelőre nem tudnak teljesen felszámolni* Tudatában voltak annak, hogy ez nehéz és igen nagy feladat* Meg lehetett volna most is úgy oldani, hogy az állami apparátus, a személyzeti osztály és a pártszervezet készitse el, talán jobban is sikerült volna* De ez a módszer nem lett volna helyes* Ezt a munkát azoknak az elvtársaknak a felelős részvételével kell elvégezni, akik ennek gyakorlati végrehajtásáért felelősek* Suara Róbert vezető lektor: A lektorátus dolgozóival való beszélgetés során ugyanilyen nehézségekkel találkozott, mint amik itt elhangzotta#* Megpróbálták felvázolni az oktatóknak, hogy milyen politikai, világnézeti természetű feladatok vannak* ügy gondolja, hogy a VNB lehetőséget ad arra hogy a tanszékeken helyi világnézeti nevelő munka follyék* A VNB ehhez minden segítséget magad* A miniszterhelyettesi utasítás feladatul rója ki, hogy elemezzék a jelenlegi helyzetet* Ebbe beleértendő a tanszék politikai helyzete is* Ha ezt megfelelően elemezzük, akkor bizony sok feladat tárul fel* Köves Imréné Sz»0* vezetője: Beszámol a káderfejlesztési munkával kapcsolatos tapasztalatairól* Megállapítható - mint mondja- hogy a jószándék a hallgatókkal valő foglalkozás területén nem hiányzik, az utánpótlás szempontjából* Bizonyos kettősség mutatkozik* Megállapítják, hogy szakmailag jő, de politikai szempontból nem tartják érdemesnek , hogy foglalkozzanak vele* A KISZ nem ismeri, hogy a tanszék kit tart jónak és a tanszék nem ismeri, hogy a KISZ kit tart alkalmasnak* Nem a KISZ feladata egyedül, hogy a hallgatók politikai-ideológiai fejlődésével foglalkozzon* Aki szakmailag tehetséges a tanszék oktatói foglalkozzanak vele ideológiai és politikai nevelés terén is* Akkor nem fog előfordulni, hogy szakmailag tehetséges embereket nem tudunk itt tartani* Erre most törekvést lát a fejlesztési tervekben* Azt is tapasztalta továbbá, hogy a professzor elvtársak elmondották a hiányosságokat a beszélgetések során neki, de nem irták le* Soó professzor példáját mondja el feltéve azt a kérdést, hogy segitség-e az ilyen kendőzés az oktató fejlődéséhez? Buzágh Aladár egy* tanár: A fluktuáció kérdését veti fel* Kiket lehet megtartani, kitenni, kik kívánatosak és kik nem* Régebben az volt a probléma, hogy hogyan helyezzenek el embereket, mert nem volt hely sehol, máma megfordult a helyzet* Véleménye szerint nem az a kérdés, hogy fluktuáció legyen-e vagy sem, hanem az, hogy honnan vegyünk embereket a szükségletek fedezésére* Elvileg egyetért az elhangzottakkal, de felveti a kérdést, hogy mit csináljon az, aki csak IV* éveseket oktat és nem volt módja, hogy az embereket megismerje* Már többször kért segítséget emberek szerzéséhez* Már több esetben tett is javaslatot személyekre, de sajnos nem feleltek meg* Ezért kért és kér ismételten e helyről is segítséget 2 ember beállításához* A minisztérium nagyon örülne és szeretné, ha az elvtársak felkutatnának olyan elvtársakat, akik bevonhatók az oktató munkába,