Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1961. július 6.
BIZALMASI Tanácsülés után szíveskedjék a Dékáni Hivatal vezetőjének át adni! JÉG Y Z 0 K ö ÜLI A Művelődésügyi Közlöny 1961 május 15-i számában meghirdetett9 az ELTE TTK Atomfizikai Tanszékén bet'Jltendo egyetemi tanári állásra PÁL LÉNÁRD docenstől beérkezett pályázatot a^Fizikus Szakbizottság részletesen áttanulmányozta és a következőket állapította meg: PÁL Lénárd elvtárs az egyetemi oktató munkában először 190-8-tól 1950- ig vett részt, mint tanársegéd. Ebben a minőségben laboratóriumi gyakorlatokat vezetett IV« éves matematika-fizika szakos hallgatóknak, mig a biológia-szakos hallgatóknak a fizika alaptárgyat oktatta. Hazajövetele után a Szovjetunióban szerzett gazdag tapasztalatai birtokában a Központi Fizikai Kutató Intézetben folytatta a ferromágneses anyagok fizikájával kapcsolatos kutatásait, az általa rövid idő alatt megszervezett Mágneses Osztály keretében. Munkatársaival együtt figyelemreméltó megállapításokat tett a hexagonális szerkezetű kobalt anizotrópia-állandóinak hőmérsékletfüggéséré vonatkozóan. Az elmélgti vizsgálatokból kiderült, hogy a hexagonális szerkezetű kobalt 260 C körül mágneses szempontból izotróppá válik. Ezeket a megállapításokát a kísérletek igazolták. Figyelemreméltók azok az eredményei^is, amelyek a hexagonális nódosula- tu kobaltnak köbös szerkezetűvé való átalakulását kisérő mágneses jelenségekre vonatkoztak. Ezekről a vizsgálatairól a Moszkvában rendezett Nemzetközi Mágneses Konferencián sikeres beszámolót tartott, Gyakorlati szempontból is jelentősek a váltakozó elektromágnese^ terekbe helyezett ferromágneses anyagokban fellépő veszteségek fizikai eredetét vizsgáié kísérletei, Elméleti utón megmutatta,^hogyan függnek a frekvenciától a domenfal mozgás következtében előálló mikroörvényáram- vesztesógek, A doménszerkezetre jellemző kritikus frekvenciáknál a ^ veszteségek maximálisnak adódtak, A kísérleti vizsgálatok igazolták elméleti eredményeit* Ferromágneses kutatásainak továbbfejlesztésében uj szint jelentett ^az atomi rendeződés és mágneses tulajdonságok közötti kapcsolat ^vizsgálata a Fe-Al és Ni-Mn ötvözetpárokon, A rendeződés kinetikájára vonatkozó méréséi alapján megállapította, hogy a Fe~Al összetételhez közeli ötvözetekben nem alakul ki kettős Curio-gontj á mágneses anomáliák felléptéért a rendezetlen fázisban megjelenő erősen•diszpers szerkezetű^ kezdetben nem mágneses, rendezett fázis felelős* A mágneses mérések céljaira vezetése alatt számos korszerű mérőberendezés és eljárás került kidolgozásra, 1956-ban PÁL Lénárd elvtárs azt a feladatot kapta, hogy a Szovjetunió által nyújtott segitsög keretében hazánkban felépítendő kísérleti atom1950-től 1953-ig,a Szovjetunióban, mint aspiráns dolgozott« Kandidátusi disszertációját a ferromágneses anyagok fizikájával kapcsolatos témakörből 1953-ban védte meg Moszkvában a Lomonoszov egyetem fizikai fakultásán,. Disszertációjában a ferromágneses anyagok energia-anizotrópiájával foglalkozott és mind elméleti, mind kisérleti vonatkozásban^ értékes megallapitásókat tett az energia-anizotrópia hőméreékletfüggé- sére vonatkozóan.