Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1960. október 27.
BIZALMASJ Tanácsülés után a Dékáni Hivatal vezetőműnek szíveskedjék átadnic J E Gr Y Z Ő Eön VT A Művelődésügyi Közlöny IV0 évfolyamának 17© számában megjelent* az Atomfizikai Tanszéken meghirdetett tanársegédi állást KIRS OHNER ^ISTVÁH^ az Atomfizikai Tanszék szerződéses álláson lévő tanársegéde "pSIyazia megc Kirsebner István 1934-ben született Nagykanizsán* Munkás családból ezárnazikc Az elemi és középiskolát Nagykanizsán végezte* Kitűnő eredménnyel érettségizett0 1952 és 1957 kozott végezte el egyetemi tanulmányait az ELTE Természettudományi Karán, ahol kitűnő eredményű fizikusi diplomát szerzett* Gyakornoki évének égy részében már az Atomfizikai Tanszéken dolgozott* 1958* áprilisában az Országos Atomenergia Bizottság két évre kiküldte a dübnai Egyesitett Atommagkutató Intézetbe, ahol a polarizált céltárgy előállításával foglalkozó csoportban dolgozott* Itt végzett munkájáról az Intézet vezetősége igen jó véleményt adott* E tanév kezdetétől szerződéses tanársegédként az Atomfizikai Tanszéken dolgozik* Metrósokét vezet n IVc éves fizikusok laboratóriumában és számolási gyakorlatokat tart az I0 éves hallgatók számára* Eddig megjelent publikációi; On the irreversible thermodinamics of the Volta-effect /Acta physica Bungarioa X3 351©/l959/o/ Az adiabatikus mágneses hűtés folyamatáról /Magyar Fizikai.Folyóirat VIIIo 117 ö/1900/c Hélium 3 /Fizikai Szemle, sajtó alatt/ A ciklikus adiabatikus hütőfolyamát tervezési elveiről /Magyar Fizikai Folyóirat7 sajtó alatt/s 0 ciklicseszkom adiabatleseszkom processze ohlazsgyenyijaa /ZsurnaD Experimentalnoj i Teoreticseszkoj Fizíki, sajtó alatt/* Közé,, ikolás korában a DISK szervezet titkára volt* 1950* óta párttagé Az ellenforradalom után az elsők között segített megszervezni az egye™ te mi p árt s z c rve z o tot 0 Tanulmányi eredményei} kiváló- kutatómunkája és politikai magatartása alapján a Bizottság javasolja tanársegédi kinevezését* i960* október 17o Jánosey Lajos sck* egy* tanár No/cbátzky Károly s.,k0 egy* tanár Nagy Elemér sck* egy, tanár