Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)

1961. április 27.

2­Az idegen nyelv tanulása; 4 féléven át orosz nyelvet tanul­nak, a következő 4 félévben pedi^ valamely más nyelvet kell tanulniok* I Legalább akkora passziv nyelvtudásra kell szerttennie■a hallgatóságnak, hogy némi szótarozással a szakirodalmat olvasni tudja* így gondoljuk elérhetni,^ hogy ideológiailag jól felkészült, elméleti­leg alaposan képzett, módszertanilag sokoldalú és gyakorlatilag is is­kolázott szakembereket adhassunk a felsőbb oktatásnak, a tudományba ku­tatásnak és a termelés gyakorlatának» \ B./ A biológus-szakképzés helyreállításának indokolása» Tapasztalati tény, hogy hazánkban szükség van szakbiológusokra, vagyis olyan biológus-szakemberekre,- akiknek biológiai képzettsége magasabb fokú, mint a biológia-földrajz, vagy biológia-kémia szakos tanároké» A. Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Csoportja 1958-ban felmérést végzett arra nézve, hogy az akkor tervezett egyszakos biológusképzésből 1961-ben kikerülő fiatal biológustanárokat hol lehetne elhelyezni^az oktatás vonala mellett„ Kiderült, hogy a Művelődésügyi, Földművelésügyi, Egészségügyi, Élelmezésügyi, Könnyűipari minisztériumok, valamint a Magyar Tudományos Akadémia 37-40 okleveles biológust vettek számításba 19öl-re.f Tudjuk, hogy azóta változtok az elhelyezési viszonyok és vi­szont az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 1961-ben csak 2 egyszakos hallgató fog végezni. Valószínűnek látszik, hogy a távlati tudományos kutatási tervek megvaló­sulása során a tervbevett fejlesztés további biológus - igénylést fog eredményezni. Az alábbiakban megkíséreljük összeállítani azokat az .intézményeket, amelyeken belül biológus végzettségű dolgozókra, mint kutatókra, -szükség lehet és van is: A/,.Oktatási vonalon: / A tudományegyetemek biológiai tárgykörű intézetei, speciális laborató­riumai * Az Agrártudományi Egyetem n M M Az orvostudományi egyetemek . '* ” ' M Pedagógiai főiskolák " A ” 11 Kertészeti Főiskola • 11 ” 0 Állatorvosi Főiskola -.*• u n ” Gazdasági akadémiák n H\ u B/ Kutatóintézeti vonalon: * •j A Magyar Tudományos Akadémia intézetei és tanszéki részlegei. Országos és kisebb múzeumok Földművelésügyi Minisztérium kutatóintézetei Egészségügyi Minisztérium " Élelmezésügyi Minisztérium ’ 11 Állategészségügyi Kutatóintézet Növényvédelmi Kutatóintézet Könnyűipari Minisztérium kutatóintézetei Izotóplaboratóriumok ElektromilcrosAkóp-laboratóriumok.

Next

/
Thumbnails
Contents