Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1961. április 27.
-2Pákán: Az első lépés a cél kidolgozása. Ezután a tárgyak programjának és a gyakorlatok menetének kidolgozása következik* A célbél kell kiindulni* Ennek kell a bázisnak lenni* Rádi Péter főelőadó: A célkitűzésnek tükröznie kellene a korábban kitárgyalt problémákat, hogy valóban alapját képezhesse a gyakorlati munkának, amelyen a későbbiek során dolgozni fogunk. Ennél a tervezetnél véleménye szerint ez nem valósult meg* Az eddigi képzés tapasztalatait látja ezekben. Kincs olyan konkrét meghatározás mint a másik két szakon volt* Dékán: A minisztérium erre vonatkozólag csak egy egészen általános és rövid tájékoztatást addtt. Pelveti a kérdést, hogy vájjon ez a tervezet megfelel-e azokra a kérdésekre, amelyeket a matematikus és a vegyész képzés célját körvonalazó tervezet felvetett» illetve amelyekre azok választ adtak* Jánossy Lajos egy* tanár: Általánosan vannak felvetve a kérdések* Az általános elvek konkrétan hogyan néznek ki? Javasolja, hogy ezt fogadják el és egy részletesebb dokumentum készüljön később. i 1 Rádi Péter főelőadó: Lieg kell határozni konkértan, hogy a szocializmus épitősének jelenlegi szakaszában mit követelünk és ennek megfelelően milyen tárgyakat milyen mennyiségben és milyen módszerrel kívánunk oktatni. hagy Elemér egy, tanár: Kevés volt a tapasztalat. A vitákon kiderült, hogy a fizikusokkal szembeni követelmények teljesen különbözőek, üzemenként változnak* Egyesek azt akarják, hogy a szakmérnökökhöz álljanak közel* Lások azt akarják, hogy csak gondolkodási alapokat tanuljanak. Hogy milyen részletes ismeretekkel rendelkezzenek nemigen lehet megállapítani. A létszám alacsony voltánál fogva arra is lehet gondolni, hogy a műszaki egyetem profilja alapján kell embereket kiképezni* Kételkedik abban, hogy ennél konkrétabb- javaslatot ki lehet dolgozni. Egyed László egy, tanár: A képzés feladatát a fejlődés fogja meghat arozni * Dékán: A helyzet a fizikus képzés terén valóban nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerű vagy viszonylag egyszerű a v-.gyósz képzés terén. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy sorra lehet venni azokat a kérdéseket, amelyekre a másik két tervezet választ ad, illetve feltesz* Ezeket a fizikus képzés terén is fel kell vetni és meg kell kisérelni azokra választ adni* Ahol nem tudunk válaszolni, ott világosan le kell szögezni, hogy nem tudunk válaszolni, vagy kétféle válasz adható, vagy esetleg további vizsgálat szükséges. Inkább határidő halasztást kell kérni a minisztériumtól, de jó anyagot kíséreljünk adni* Erdey-Gruz Tibor egy, tanár: A vegyész képzésénél ugyanilyen problémákkal álltunk szemben. Azt próbálták meghatározni, hogy milyen tipusu feladatok ellátásara képezzünk és milyen viszonyban álljanak a mérnökökkel, miben különbözik a mérnöktől. Kétségtelen, hogy ez nem könnyű feladat. Hovobátzky Károly egy, tanár: A. Kripton lámpa feltalálóját hozza példának* Ezt mérnök nem tudta volna meoldani* A fizikus képzés a felmerülő fizikus problémákat kell megoldja* láy.e.a László egy,T_Jjanar: Elmondja, hogy amikor volt geofizikus mérnök^ képzés az hogyan nézett ki*