Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)

1960. október 27.

BIZALMAS! Tanácsülés után a Dékáni Hivatal vezetőjének ozjLveuk^d j ák átaűnic ' A TTK Fizikus Szakbizottsága XV- 7/1960 J egyzőkö nyv A Művelődésügyi Közlöny IV., 16* augusztus 15-én megjelent számában a Kísérleti Fizikai Tanszéken kiirt adjunktusi állásra a törvényes határidőn belül egyetlen pályázat érkezette A pályázó KE RTFS Z LÁSZ LÓ, aki jelenleg is a tanszéken dolgozik« 1925- ben születe'tt Miíikoxcon? középiskoláit ott végezte« A háború utolsó éveiben aktivan ellonálit a német megszállóknak, A felszabadulás után egyetemre ment, 1948 őszén állami ösztöndíjjal a Szovjetunióban tanult Leningrádban és Kiövben. Az utóbbi egyetemen nyert 1954-ben fizikus oklevelet0 Hazajövetele után a KFKI-ban dolgozott, majd 1955-ben szov­jet aspiranturára jelentkezett, Aspiránsi munkáját a moszkvai Lomono­szov Egyetemen végezte, 1959—ben hazajött, s Karunkra került, moly Kandidátusi dissz, rticióját a szupervezetésben érdekes Bi-Pt rendszer fázisdiagrammjának tisztázására irányult, lényegében elvégezte és a disszertációját megírta« Egyes egykristályfelvételeket végzett most el, egy általa megtalált uj fázis pontos kristályszerkezetének felderí­tésére, A munkáról egy dolgozata jelent meg a Zsumal Experimentalnoj i Teorotiososzkcj Fiziki-ben 1957-ben társszerzővel. Kertész László jól képzett^ önálló gondolkozásu fizikus. Nemcsak az egykristály előállítási és röntgendiffrakciós kísérleti technikát sa< játrbetta el alkotóképes módon, hanem a kérdések elméleti vonatkozá­sait is ismeri, itt is önálló alkotó munkát várhatunk tőle. Alkalmazott származású, 1945-ben lépett be az MKP-be, az ellenforra­dalom ^után az MSzMP—beo Aktiv pártmunkát állandóan végzett, amikor az egészsége engedte, pártvezetőségi tag volt sok munkahelyén. Jelen­leg egészségi állapota- remélhetőleg véglegesen - lényegesen megja­vult, ^ugy, hogy most mind nagyobb mértékben tudott bekapcsolódni a tanszéki kutató és oktató munkába is. Mindezek alapján a szakbizottság megállapítjaP bogy Kertész László a követelményeknek mindenben megfelel és egyhangúlag javasolja az ad­junktusi állásnak vole való betöltését, Budapest, I960, október hó dr„ Fényes Imre srk0 egyetemi tanár dr- Nogy Elemér sdk, dr, Novobátzky Károly s,k egye tanár egy« tanár

Next

/
Thumbnails
Contents