Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)

1961. március 30.

-6­ól* Dákánhelye 11 e s: Szavazásra teszi fel a kérdést* Megállapítja, hogy a Xar egy tartózkodással elfogadja az előterjesztett javaslatot azzal, hogy Mogyoródi és Tamás felcserélendő. §óo_^o„napirend: 10 Bánhegyi József egy. tanár, a biológus szakbizottság titkára előterjesztést tesz PÁCSA Sándor doktorátusi kérelmével kapcsolato­san: A Biológus szakbizottság foglalkozott Pácsa Sándor doktorá­tusi kérelmével és a következőket javasolja: megállapította a szak- bizottság, hogy Pácsa Sándor a pécsi Pedagógiai Pőiskolán biológia­földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Hat félévet hallgatott és sem mikrobiológia, sem örökléstan ebben nem szerepel. A Művelő­désügyi Minisztérium elvi döntése szükséges e kérdés elbírálására, hogy a jövőben egységes felfogas alapján lehessen döntést hozni. A szakbizottság többsége 2 féléves kiegészítő tanulmány#okat ja­vasol o A Xar a Szakbizottság javaslatát elfogadja. 2. Dékánhelyettes bejelenti az április 4.-i ünnepélyt és kéri a minél nagyobb számban való részvételt. 3. A dékánhelyettes felkéri Suara Róbert vezető lektort, hogy is­mertesse a Szovjet Tudományos Akadémia válaszát a Xar táviratára, melyet a Szputnyik kilövése alkalmából küldtünk. Ezután bezárja a tanácsülést. k.m.f. A jegyzőkönyv hiteiéül:

Next

/
Thumbnails
Contents