Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 11.a.3.)
1960. március 10.
Ifehulek Elemér e/:y. tanárt árömmel veszi tudomásul, hogy az aspiráns ‘®iv;:tei teljes ege széfen az Egyetem hatáskörébe kerül, Véleménye 2erint Bánhegyi professzor által ismertetett adatok nem mondhatók goez reálisnak, mert a felülvizsgálat még folyik. Méltánytalannak hogy az aspiraatura előfeltételének tekinxsók a doktori óimét, a méltánytalan azért, mert másutt a képesítésükkel együtt megkap» 7* * a jogosítványt az aBpiranutára. Határozottan ellenzi ezt, mert Így ó/es szakmák hátrányba kerülnek. fS&Leczky»Kardoag Elemér professzor közbeszól, hogy <5 kizárólag helyi w^onyiatra gondolt. ^flPk Hlemér e^. tanár folytatja hozzászólásáts Tehát mi kdtféle képesítést adunk." Ez ellen tiltakozom. A szakmai képesítést J? 4Ham ®H®®eri, a tudományost pedig az egyetem. A képesítés egészen í 8* mint a tudományos fokozat, kérdéako fcfäSiJUzt a káraékmplexumot a tudományos rektorhelyettes figyelmébe ajánlani /derültség/. ^S^L|‘eronn ».«y. tanár» Fiatal oktatók tudományoe fejlődéeével kap» Jledv^an* az ezzei keposolatoa helyzet karunkon általánosságban igen *Ua ’Z<5 a j®1®11^® szerint* Ennek a jelentésnek arra is kell szolgálja*/10^ magunk is tapasztalatokat szerezzünk, mert egy-egy intézet °lája meg a velük való foglalkozást. Egy-két esetben talán fel» az i8» hogy a ml fiatal kutatóinknak olyan témákat adtunk, ami f0í^.képességeit meghaladja és a jövőben erre nagyobb gondot kell Sé*di * A tudományos képzés fokozása nem választható el az oktatás őkéjétől. Nem szabad elfelejteni, hogy a mi oktatóink feladata az fcut»;!rnev«lS munka is. Sajnos mutatkozik olyan jelenség a fiatal SeJjJjJink között, hogy az oktatói feladatokat másodrendűnek kezelik, éa jó 02 B °élunkt hogy embert neveljünk, olyan embert, aki jó kutató-7Üo heveid is. József elvtársi A Kar tudományos munkája politikai kérdés is, a !'ar szocialista fejlődéséhez. A szakmai tudományos firkát ,^ik érthólegformállaabb. Máé formákat is alkalmazni kell f<^32*?*** feltétlenül, néhány professzor elvtárs foglalkozott jó kialakításával, pl. Erdey-Sruz. Szádeczky professzorok. A V* tattdldátusoknak ie van egy helyes kezdeményezése, vitát szer» Jojwí ^qr-egy érdeklődésüket kiváltó kérdésről, legutóbb a mozgás» :•1 ^lt vita, ami igen élénk és jó volt. 91 atal oktatókat őrien» < *eHene határkérdések megoldására, erre a professzor elvtársak» * tuSÍgJk és Plédjük ítiu ^^tájTí^hyos kutatásnak korszerű színvonalon kell lennie és a népgaz- v^tt^dekeit kel1 szolgálja. hogy érdemes lenne tapasztalatcserét folytatni epyes wk között. A tudományos utánpótlás és a fiatal oktatók nevelé- l^it/* politikai kérdés. Itt gondolok a tudományos iskolák kia» h*** a szakember nevelésre, a egy jelentésben clsőeorban az eredményeket kell felvetni, P%A*2Jhge8Ógeket *® íisyel®nbe kell venni. Véleménye szerint belső nem ve* a uel®nt^®* átan*zékvezető eredményesen felhasználja & pártosoportok ő^téf u ®sy-®fly probléma megbeszélésében, megoldásában. Il^en JJtya ;Sok elkészítésénél is igényelhető lenne a pártcsoportok véle» /* a ?? f«gitsége. Igénybe lehet venni a szakszervezet segítségét is J Hit«, **1 oktö^<5k véleményének a felmérésénél. ^Zöf^^ezot minden segítséget hajlandó megadni a fiatal oktatók a felméréséhez. 33