Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 11.a.3.)

1960. március 10.

hozzászólását* Javasolja, hogy irtalommal, de hagyják meg mind a 4 100-nál több cserét folytat* A biológus szekciónak soha sem elég a jocielea. Sz szintén egy olyan szekció, amelyre igényt tartanak JJ^oél nagyobb terjedelemben* Azt kéri a Kari Tanácstól, hogy amenqy 1*. ^en ezzel a tájékoztatással egyet ért, ne változtasson ezen a koncep- ^on, amelyaek alapján az Annalesekkel elindultak* 1957 óta kevés ,/Qut az idő az alapos tapasztalatok szerzésére, ahhoz legalább 5 óv *611« Javasolja, hogy ne adjanak fel olyan szekciókat, amelyből már JJgjelentek kötetek* Kérdezi, hogy honnan származik a jelentés azon röaze, hogy a vegyész szekcióra nincs szükség? Megjegyzi, hogy tőle és Erdey-Gruz professzortól* iigjVr/ei Róla era. tanár folytatja Jxwbdjjájc megtölteni megfelelő ta j2ekoiőt. ** aspiráns kérdéssel kapcsolatban* a rektorhelyettesi körlevél kibo­ntása óta ezen a területen történt aár lépés* Megbeszélést foly- én ott a kari aspiránafelelősökkel, felmérték a jelenlegi helyzetet JJ most pontos anyag áll rendelkezésre* Véleménye szerint ebben a pr ésben problémák felvetése nem szükséges* Meg lehet állapítani, 6gy Karunkon az aspiráns helyzet nem rossz, százalékosan as el- Jjfödás nem tekintélyes* Most ezzel fogunk foglalkozni* rj sgyeteni doktori cimmel kapcsolatban* Van egy olyan JT utasítás, [.pjy ezt címnek nevesd.* Véleménye szerint ennek tudományos rangját jf. ^gja megadni, hogy mi milyen tudományos színvonalat alakítunk ki *• helyileg* Meggyőződése, hogy ez át lesz vált'natő, többet fog érni egyetemi doktorátussal rendelkező d -lgozó, mint akinek ooak ok- a_v61o van* J? a kérdés, hogy a tanszékeknek van-e tudományos tervük, az a ITK-ra Vonatkozik* Más karoknál viszonyt kell, ahol megütközve nézik hu * kérdést* Ebből azt s éretnék megállapítani, hogy a tudományos ^ka területén vn—e lemnradéa. Arra. kiváncsiak lennének- } axrv vaná •3» v°S7 elkendőzi* jpJí®2ákvezetői segítés és irányítás a fiatal -erijyt ez a kérdés TTK-8 viszonylatban alár oktatók felé* Véleménye viszonylatban alárendelt frsitigk jelentő­áMás karokon másként áll a helyzet* A fiatal oktatók teljesen ultra vannak hagyva* a helyzet* Megállapítja, hogy Lengyel Béla egy. tanár, tud* rektorhelyet- • hozzászólása megkönnyíti a vita további folyamát* hála era. tanár* őrömmel hallotta, hogy Karunkon a tanszéki z^*traukücíó3 igen jő* Ténylegesen a személyi kapcsolatok kifeje­zet w ^Ók, mondhatni lehetne, hogy barátiak* Negyem pozitiv a hely- j vfbb51 a szempontból is, hogy a tanszékek a kutaté munka szempont- segítik egymást* Igen sok helyen példamutató az együttmü- • Ha a helyzet Jó, akkor a meglévő Jé helyzet további Javí­tok hon nehéz feladat* Hol lehetne még javítani? Kiegészítő feladó* ^vállalása, ami elég nehéz dolog, mert még az azonos szakmák í>y®2ókeinek profilja is sokszor sás* Hiányolja azonban azt, hogy as tanszékek nem ismerik egymás belső életét* Ritkák a közös még­ha jobban A^Jlógek a problémáknak* i^^u-lesael kapcsolatos vita is felesleges lett volna, * Sör ^ e ynás problémáit* A biológus azekoiőban a osers megközelíti B-Jr^^'t* Olyan közleményekhez jutnak hozzá, amelyek más utón meg- *»shetetlonek* Ha az Annalest referáló jellegűvé tennék az helytelen

Next

/
Thumbnails
Contents