Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)
1959. január 8.
“ötrikáju üilbert-terek elméletével kapc aolatban a fizikailag*» űlozófiailag megengedhetetlen negativ noroáju állapotok kiküszöböJ«sdre# Lengyel kutatók munkáihoz kapcsolódva, azokat továbbfejJQaztve áttekintést biztosító levezetést adott a Dirac-Focte' idolgki-e^yeniotre, a kitüntetett állapotflif gvény^konponens idő°U Váltósására* iínnok köszönhető, hogy lengyel intézetek 1958 ^olyacián előállások tartására hívták meg, legutóbb pedig Jan íowuski trroclawi professzorral irt közön dolgozatot, Kunkéira J'űfüldön ie számosán hivatkoznak, Kázmér édesapja tanit*. Politikai magatartása ellen tudomásunk ®rint kifogás neci merült fel, Í?unkutár3ui szeretik, szívesen * Rendelkezésükre oktatómunkában és kutatásban nyújtott segítőé«» tévéi, » t.ek alapján megállásit atjuk, hogy Nagy Kázmér biztosan és f Kívánalmakon túlmenően alkalmas az adjunktusi állás betöltésére, ^lyázatának elfogadását egyöntetűen javasoljuk, / Jánossy IäJos, TTovobj'tzky Károly és Neugel atier Tibor egyetemi tanárokf «fenő docens, a Szakbizottság tagjai/, {Jjgg egyhangúlag magáévá tette a Fizikus öznkbisottság javaolatát, adjunktusi előléptető só re, Felkéri Frenyó Vilmos professzort, hogy ismertesse a Biológ un ^ ^kb^aottság Javaslatát dr, Horánszky András adjunktusi pályáz®» kapcsolatban* feSfi Vilmos professzor! A Növényrendszertani Intézet réezéról !<>>.. ett adjunktusi állásra egy pályázat érkezett, A pályázó dr, íjinazky András, az Intézet tanársegéde, A Bizottság megállapítása a cűndenben megfelel a kitűzött feltételeknek! a ^A(5ciai tudományok kandidátuoa, doctor r*nai«, Mikinek eddig 8 Hüy?0^'0^ dolgozata jelent meg, mind nüvéityrendozortanl, mind ta*?^**1*®^ ^ tárgyból, igy a BUkkhegyeóg és a Visegrádi-hegység 4 \wlnclc feldolgozásai, 1 tijj^^fkán túl a pályázó jártas a klimatológiában ie, amit mikrobiz* nyit. Fint tanársegéd részben növényrendszertani tojf0rlntokat vezetett, beleértve a terepgy akorlatokat is, részben növ^hyrondBzertani vagy növényföldrajzi kollégiumokat helyet- Ki a professzor távolléte, vagy betegeége idején, A FUvclődéo- k.. ^‘;®teí megbízásából elkészítette a .biológusok országos to- Jjo ikorlatainak tervezetét. Az Intézetnek évek óta helyettes «Uoatrativ vezetője, Mindezek alapján a Bizottság egyhangúlag *‘*ülja dr, Horánszky András adjunktusi kinevezését, aki azt ^tí(loEa^ny0®* mind oktatómunkájával méltán kiérdemelte, **65580, Frenyó Vilmos és Fátfkány Sándor profesozorék, a S ak- • taág tagjai,/ .fr^zakbizottaág javaslatát, dr* noránezky András adjunktusi l^itV Ugyúben, egyhangúlag elfogadta. elkéri Császár Ákos professzort, hogy ismertesse a Fate- ^ Szakbizottság javaslatát Horvay Katalin adjunktusi pályá- ■ ’Mbeni