Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)

1959. július 9.

éves biolégia-földr .jz szakos hallgató, 1939* április 26-án született Monoron munkás csa­ládból, édesapja Egri Kárcly, téglaégető mester volt, jelen log nyugdijas.^Édesanyja Hagy Ilona' TSzf tagja, régebben szinten téglagyári munkás volt, A hallgatónak^két testvére van Mind szülei, mind testvérei párt tagok ­Középiskolai ^tanulmányait a Kaposvári Állami Táncé Mihály Általános Gimnáziumban végezte 1957-ben je­les eredménnyel» Érettségi után felvételű nyert a Pécsi Állami Pedagógiai Főiskola biológia-földrajz szakára, ahol az eltöltött egy év 'alatt kiemelkedő' tanulmányi eredményt ért el, 1958-ban kérte átvéte­lét Karunkra, :ics Tanulmányi átlageredménye az 1- félévben: 4,66 a 2, félévben: 4,81 volt, Az első félévben éghajlattanból vizsgázott "jó" e— r c diáé un y el, ezenkívül kémia gyakorlata, áll átszer­vezetten gyakorlata és éghajlattan gyakorlata volt "jó" osztályzatú. A második Tanulmányi munkáját professzorai igy jellemzik: Dr. Ilödlingcr Gusztáv egyetemi tanár véleménye szerint "nevezett az 1958-59- tanév első félévében állatszervezettanból tartott kollokviumon jeles ér­demjegyet szerzett, Szorgalmas és érdeklődő hallga­tó. Mindkét félévben jó jelzésű gyakorlati jegyet nyert, A gyakorlatvezető tanársegéd szerint igen jó,^ rajzokkal ellátott gyakorlati füzetet vezetett! írásbeli dolgozatait általában nem tudta, időbon be­főj ózni, ez a hiányossága a. gyakorlati érdemjegyé­ben tükröződik*M Dr, Sárkány Sándor egyetemi tanár véleménye szerint "nevezett növényszcrávezetőani mulmányoit tekintve évfolyamának egyik legkiválóbb tagja. Elméletből és gyakorlatból is jeles eredménnyel végzett. "korlatok érdeklődő A no-" orán^is^mint szorgal- ép jó képességű hall-. venyszervezettani gy 1 más, kötelességtudó, . v_ _______u__ g atot ismertük meg. Viselkedésében és társaihoz va­ló viszony tekintetében is kifogástalan tk matatko­zott. Ösztöndíjban való részesítését feltétlenül ja­vasolom« " munkán kívül a mozgalmi munkából is ki- A KISZ-nck 1957« májusa óta tagja. A r*"h Kn v» -3n n f va7a + nV4 ~ • A tanulmányi, veszi részét Kari KISZ szervezetben csoportvezetőként, majd alap- szervi titkárként dolgozott. Politikailag képzett és aktiv ifjúsági vezető, A KISZ csoport és az évfolyam ügyeit nagy lclkiionerctescéggel és odaadással intéz­te, sokat tett'az évfolyam politikai és tanulmányi " előmeneteléért* Emberi magatartására jellemző a sze­rénység, a lelkűsmoretos és kötelességtudó munka» .. A fontiek alapján nevez ettet a Népköztársasági Egye­temi és Főiskolai Öeztü:ndijra j vaslom-. Budapest, 1959« julius *6,

Next

/
Thumbnails
Contents