Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)
1959. július 9.
-8' , K Lényegesen javult a tanulmányi felelősök ellenőrző munkája, mert* a elvétve fogadtak el körzeti orvosi, vagy magánorvosi bizonyitván kari orvos ellenőrzé3e és igazolása nélkül. á Kétségtelen, hogy ez az együttműködés szintén hozzájárul a hiány2" számának csökkenéséhez és a betegek jobb ellenőrzése révén, azoK°‘ jobb egészségügyi ellátásához. A: tt 7. A Hansági mocsárlecsapolási munkálatokon karunk 85 hallgató vesz részt, A jelentkezésben leginkább a II. éves fizika, a III, éves vegyész és az I, éves biológia-földrajz szaK°£ hallgatók tűntek ki nagy létszámukkal. A jelentkezettek aránya tetőben karunk megelőzi egyetemünk másik két karát. Ez eredmény ® zésében a kari KISZ bizottság jó munkáján kivül közrejátszott a ^ labb oktatók példamutatása, akik közül 27-en jelentkeztek a Hansí* 14 fizikus és 13 vegyész. A badacsonyi szőlőtelopitési munkálatokra is jelentkezett karunk2' hallgató. 8. A testnevelés, oktatás. Április és május hónapokban a testnevelési órákat részben az egyl sporttelepén, az uszószakosokét a fedett Császárban, a tornászok bölcsészkari tornateremben tartottuk meg. Az összes szükséges 1^, menyek - atlétikai, kosár-,röplabda, kézilabda-, tenisz- és fut15, lya - jó állapotban állottak rendelkezésünkre. Zsúfoltság nem vo, igy az órákat zavartalanul meg lehett tartani. Az órák anyagát ramban szereplő sportágak oktatási anyaga alkotta, kiegészítve gyetemi sportnapra való felkészülés gyakorlataival. n . é-\ te OH Ve de aj h. te ke A $s ti fc ly ut Héjus 12-én az egyetemi sportnapok keretében d.u. 16 órai kezde1' sportbemutatót rendeztünk. I'ájus 17 és 23 között az utolsó órák után végeztük el a leckeko^ beírásokat. Akinek igazolatlan órája volt, mulasztását az aláir^ előtt pótolni kellett. E célból a tanrendben szereplő órákon f0* több órát tartottak a tanszék tanárai, hogy az elmulasztott ór^ sát lehetővé tegyék. A tanszék által a leckekönyvbe történt minősítő beírások a köve Igen szorgalmas 45 Szorgalmas 161 Aláírás 159 Kern teljesítette 7 Kevés kivétellel a hallgatóság szorgalmasan, kedvvel vesz rés^ kon. hallgatóság fegyelmezettsége, magatartása általában jó. A ság jelentős fejlődést mutatott a gyakorlati és elméleti sport* A tlG •Öl s2 it 9. A A Hó z t a Í1