Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)
1959. július 9.
ß jial L^e 5eö 3gy-5^•Hdezek ellenére az érdeklődést a politikai gazdaságtan tanfolyamon kereplő problémák és kérdések iránt sikerült fenntartani a II. félév- °eN is. Ezt elsősorban azzal tudtuk elérni, hogy a szemináriumok jellegű változtattunk, A kutatószakos hallgatók szeminériumain rcferátumo- és előre megbeszélt hozzászólásokat szerveztünk / az állam gazdasági ^i^erepe a monopol-kapitalizmusban, gazdasági túltermelési válságok a Hlenlegi kapitalizmusban, a szocializmus építésének általános törvény- ?2°rUségei és a .nemzeti sajátosságok jelentősége, az iparosítás és a ,°llektivizálás szükségessége és problémái hazánkban/, a tanárszakos gigátoknál pedig "beszélgető-jellegű" szemináriumok voltak a hallga- által felvetett és a politikai gazdaságtanhoz tartozó kérdésekről# \ ‘t/ancsak fokozta a hallgatók érdeklődését a politikai gazdaságtan és dalában a politikai kérdések iránt a XXI. kongresszus feldolgozása. kongresszus anyagának feldolgozásával kapcsolatban sem közönyül, sem provokációs jellegű vagy rosszindulatú kérdésekkel nem találatunk. ß ebben a tanévben indítottunk először kísérleti jelleggel spéciéi® ' *a kollégiumnak nevezhető kötelező tanfolyamot, a kutatószakos hall- L. Wk számára "Ipargazdaságtani ismeretek" címmel, összesen 30 órában. tanár szakos hallgatóknak 90 óra, a kutatószakos hallgatóknak pedig 5sál ^ óra van előírva politikai gazdaságtanból/. A felmerült problémák rß Nehézségek ellenére is úgy látjuk, hogy a tanfolyam olyan ismereteknél" bővíti a kutatészakos hallgatók képzettségét, amelyeknek feltétlenül efí^znát fogják .venni. Azt tapasztaltuk, hogy a hallgatók részéről is ,/van az érdeklődés a tanfolyamon szereplő kérdések iránt. Ezért úgy a'öhk, hogy jövőre is - az ez évi tapasztalatok figyelembevételével - íP1 itatjuk a tanfolyamot. . ^S°ny°s nehézséget jelentett, hogy a kutatószakos hallgatóknak a II. 'sp^vbon nincs előírva kollokvium* Nem tudtunk kellő módszert alkalmaz- 5|j amellyel a hallgatókat legalább az I. félévihez hasonló rendszeres p-űpNlásra bírjuk. A hallgatók azzal a jelszóval, hogy úgy sem kell év h politikai gazdaságtanból vizsgázni, kevesebb gondot fordítottak a készülésre. Ezen a helyzeten a következő tanévben az index-aláiráson észtül fogunk segíteni. Igát ók rendszeres évközi készülését és a vizsgákra való felkészülé- és így általávan a marxizmus jobb elsajátítását nagyban akadályozza lú.^oey a kötelező irodalom iránti igényüket sem tudjuk kielégíteni. Y^ól a müvekből /Tőke, Tankönyv, stb./ amelyeket a hallgatóknak állanak használni kellene - legfeljebb 15-20 példány van a könyvtárban. a több mint 200 hallgató igényét, a kölcsönzés jelenlegi módszeréül ^ csak elenyésző részben tudjuk kielégíteni, Az 1956-os elleniorrada- ,j\ Glőtt olvasóteremmel rendelkezett a ilarxizmus tanszék TTK-ás cso- ‘^..da. Ez lehetővé tette, hogy igazolvány ellenében 2-3 órára, esetleg \.X délutánra kölcsönözzünk könyvet. Ezzel a kölcsönzési módszerrel az '^Vk túlnyomó többségét ki tudtuk elégíteni.. Ezért érvényt kell sze- ^ annak a rektori határozatnak, amely kimondja "A marxizmus tanszé- 0lvasótermi'problémáit is meg kell oldani".