Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-07-14 kari tanácsülés - 1./ Prémiumok kiosztása - 2./ A Rákosi ösztöndíjakra vonatkozó pályázatok elbírálása - 3./ A különböző tanszékeken meghirdetett pályázatokkal kapcsolatos beérkezett pályázatok elbírálása

6 s~\ gató az évfolyamon, akkor azt meg kellene nevezni. Persze csak olyan hallgató jöhet számításba* aki megfelel a for­mális követelményeknek. Ha nem veszünk figyelembe most olyan hallgatókat, akiknél valami szépséghiba van, akkor ez ösztönzőleg fog rájuk hatni, hogy a következő években ebből a tárgyból is javitsanak. Varga János dékánhelyettes elnök: Lenne egy köz­vetítő javaslatom. Szakács Sándor és Szabó Miklós esete véleményem szerint más, mint őri Károlyé. Ezt a két hall­gatót mi egyszakositottuk, tehát részesítettük őket olyan kedvezményben, ami nem minden egyetemi hallgatónak jár ki, tehát az 6 esetükben nem tragédia, ha mivel nem felel­nek meg a formai követelményeknek, nem kerülnek a Rákosi- ösztöndijra javasoltak listájára, őri Károly esetét azon­ban meggondolandónak tartom, mert szakérettségis, első éves, aki a második félévben sokkal jobban megállta a he­lyét, mint az elsőben. Való igaz az, hogy nem bővelkedünk szakérettségis kitünőrendü hallgatókban, úgyhogy nekem az lenne a javaslatom, hogy Őri Károlyt is terjesszük fel Rákosi-ösztöndijra a megfelelő megjegyzéssel és a megfe­lelő indokolással. Ebben az esetben Kisbán Eszter mellett az első évről is lenne ösztöndíjasunk. Urbán Mártával kapcsolatban valóban nem tartanám indokoltnak, hogy mivel másokat formai okok miatt nem tu­dunk javasolni,őt is kihagyjuk. Szabó Miklós és Szakács Sándor, akik elsősorban jöhettek volna számításba, egysza- kositva lettek, tehát nekik ugyjs messzemenő kedvezménye­ket nyújtott az egyetem. Azután majd meglátjuk, hogy a / jövő esztendőben ezeket hogyan fogják kihasználni és nincs semmi akadálya annak, hogy amennyiben az egyéb követelmé­nyeknek a jövő évben megfelelnek, negyedévre őket is Rákosi ösztöndijra terjesszük fel. Nem tudom, egyetértenek-e az elvtársak? /igen!/ Akkor összegezem sorrend szerint. Első helyre Molnár János volt Rákosi ösztöndijas munkásszármazásu hallgató kerüljön, második helyre Takács József ugyancsak III. éves pedagógus származású volt Rákosi ösztöndijas, harmadik helyre Kisbán Eszter lenne a legmegfelelőbb jelölt, a ne­gyedik helyen Urbán Márta és ötödik helyen, mert bizonyos formális problémák vannak, Őri Károly. Egresi kiesett, mert nála nem állanak fenn azok a .meggondolandó tényezők, mint Őri Károly esetében.Egressi nem szakérettségis hallgató, nem is első éves hallgató. Az első félévben közepese is volt. Tehetséges embernek tartom, de nagyon sok esetben ellustul és ennek következ­ménye az is, hogy az első félévben távolról sem ért el olyan eredményeket, mint intelligenciájánál és tehetsé­génél fogva elérhetett volna, ezért őt nem javasolom. H a n á k: Nyevli tanszéken van specializálva Egressi. Varga János dékánhelyettes elnök: A nyelvészek adtak egy javaslatot. A mi karunkhoz tartozik, történelem­

Next

/
Thumbnails
Contents