Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1956-04-29 kari tanácsülés - 1./ Feladataink a XX. kongresszus tükrében - 2./ A kabinettagság és a hallgatók tudományos munkájának kérdései - 3./ Hegedűs Viktor II. éves aspiráns beszámolója munkájáról
m- 28 * Ladányi Andor: Az, hogy a demokratizmus megerősödjék, valóban sokoldalú erőfeszítést igényel. Alkalmam volt most megismerkedni a debreceni bölcsészkar munkájával is és azt tapasztaltam, hogy az ottani bölcsészkar dékánja nincs annyira megterhelve, pedig az a kar sem kisebb, sőt létszám tekintetében valamivel nagyobb. Ennek az az oka, hogy ott a kar dékánja nagyobb támogatást kap a tanszékek munkatársai részéről, mint Tóth Zoltán elvtárs. Időnkint az volt itt az érzésem, hogy a tanszékeken olyan hangulat van, hogy a vezetés a dékán és a dékánhelyettes resszortfeladata, többé- kevásbé bürokratikus, adminisztrativ feladat, amibe nekik kevés beleszólásuk van. Ki kellene alakítani egy olyan légkört, hogy minden egyes oktató szükségesnek érezze azt, hogy ő is résztvegyen a kar irányításában, javaslatokkal támogassa a kari vezetést munkájában és valóban a szükséges feladatokat igyekezzék teljesíteni. Ennek van egy olyan előfeltétele, hogy ismerjék a problémákat és a rendelkezéseket. Nem állitom, hogy az Oktatásügyi Közlöny rendelkezései valami szép olvasmány lennének és azt fogják olvasni szabad idejükben /Derültség./, de ennek minimális ismeretét el kellene várni a tanszéken dolgozó elvtársaktól, a fiatalabbak- tól is és ha ismerik ezeket a problémákat, akkor a tények és az adatok ismeretében még nagyobb segítséget tudnak nyújtani a kari vezetés munkájához, ami megkönnyiténé Tóth Zoltán elvtárs munkáját és lehetővé tenné azt, hogy nagyobb mértékben foglalkozzék tudományos munkával, mint az elmúlt három év folyamán. Barek elvtárs felhozta a két szakosság kérdését. Nem hiszem, hogy volna ember a minisztériumban, aki elvileg ne tudná, hogy a kétszakos képzés rosszabb, mint az egyszakos, hogy a képzés szempontjából kedvezőtlenebb lehetőségek vannak, de az is tény, hogy a gyakorlatban az iskolák szükséglete nem teszi lehetővé az egyszakos tanárképzés fenntartását. Debrecenben az oktatók a kétszakos képzés mellett nyilatkoztak meg, Romániában most vezetik be a két szakosságot, a Szovjetunióban is felvetődött a Voproszi Isztorii-ban a kétszakos képzés gondolata. Hiába hangoztatjuk, hogy jobb lenne az egyszakos képzés, mert ezt az élet nem teszi lehetővé . Ugyancsak az élet problémái vetődnek fel a másik terület en^is, a múzeumok káderutánpótlásának biztosítása terén. Nálunk főosztályvezető változás történvén, alkalmam volt némi történészmunkát végezni, ami annyit jelent, hogy Sülén elvtárs Íróasztalát szétosztották, rámjutott az egyetemi reforaira vonatkozó ügyiratcsomó és ebben nem kis érdeklődéssel tanulmányoztam a muzeumo’-Jkal kapcsolatos régi irományokat. Kiderült, hogy olyan .irreális mu eumfejlesztési terveket dolgoztak ki akkor és ennek megfelelően alakították ki az oktatási tervszámokat, hogy az nem felelt meg a valóságos viszonyoknak. Más kérdés, hogy a jelenlegi státusz-szűke sem helyes, de ha ez enyhülni is fog idővel, nyilvánvaló, hogy azok az irreális célkitűzések nem voltak megfelelőek és ezt-most érezzük oktatásunkban. A múzeumi főosztály vezetője feltárta azokat a reális problémákat, amelyek az elhelyezéssel kapcsolatban vannak, az Oktatásügyi Minisztériumnak ezen sajnos nem áll módjában változtatni.
