Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1956-02-22 NYIK és TÖK egyesített kari tanácsülés - 1./ A levelező oktatás helyzete - 2./ A két szakos oktatás aktuális kérdései
/Ágoston folyt./ 21 / László/ Nagyon fontos, hogy a levelező hallgatókkal végzett munka a munka arányában az oktatási normába bekerüljön, hogy ezt a nagy munkát valahogyan be lehessen számítani. Tanszékének tavaly kétszáz levelező hallgatója volt, most is van több mint 100 és az ezekkel végzett rengeteg munka nem számit be az oktatók munkanormájába. Szilágyi Lóránt felveti, hogy nem lehetne- e vidéken szervezni levelező oktatást, nem lehetne-e decentralizálni ezt az oktatási formát. Nagy a tudásvágy az emberekben, bizonyosfokig tehát vissszaszorita- ni őket talán mégsem volna helyes, természetesen fennáll az a probléma, hogy a nappali hallgatók oklevél lehetőségeit rontják a levelezők. A vidéki hallgatók -között is vannak valószinüleg tanácsoknál beosztott tisztviselők s&tb., akiket azzal a felhívással, hogy nem lennének középiskolai tanárok, valahogy mégis be lehetne talán szervezni. A vidéki egyetemeknek nincs olyan túlsók teendőjük, mint a pestieknek és igy ezt a problémát ott valahogy talán el lehetne helyezni . Bóka László felveti a kérdést, hogy mi okozza a nehézségeket. Az alapkérdés ott van, hogy ennek a képzésnek egyetemi képzésnek kellene lennie, s akkor a követelményeknek mindenben egyenlőknek kellene lenniük a nappali tagozat elé állitott követelményekkel. A jelen pillanatban az a probléma: hogyan váljanak a levelező hallgatók valóban egyetemi hallgatókká és végzettségük hogyan legyen egyetemi végzettség. A levelező oktatásnak azt a szektorát, amely csinovnik-kép- zést jelent, ki kellene kapcsolni. Ha valaki alkalmas volt arra az állásra, amelyre kinevezték, akkor annak nem kell utólag végzettséget szereznie, ha pedig a hivatalnak követelményei vannak vele szemben, intézze el a hivatal vele szemben továbbképző tanfolyamokkal stb. ehhez az egyetemnek intézményesen nincs köze. Az egyetemnek köze van kétféle emberhez: 1./ az önmagától tanulni vágyó emberhez, aki meg akar maradni állásában, de bizonyos szaktudományban tudományos képzett ségre akar szert tenni, anélkül, hogy erre köteleznék,és 2./ ahhoz az emberhez, aki egy állásban van, ahová eljutott nehéz esztendők során, de szakadatlanul él benne az az álom, hogy jogász vagy pedagógus legyen, vagyis ifjúsága álmait akarja realizálni. Mindkét fajta ember számára lehetőséget kell adnia az egyetemnek. A levelező oktatásban helyes lenne a hallgatók olyasféle megkülönböztetése, mint a régi ti- pusu egyetemen volt: 1./ legyenek olyanok, akik csak tudományos képzettséget szereznek és 2./ olyanok, akik azon a pályán akarnak elhelyezkedni: ezek számára meg kellene oldani a kérdést, hogy, ha tanárok akarnak lenni, módjuk legyen tanitási gyakorlaton résztvenni. Ezeket nappal kellene képezni, erre törvényes alkalmat kellene teremteni. Minthogy kevesebb az olyan, aki pályát akar változtatni, bizonyos mértékben könnyebb a megoldás. Arra kellene törekedni, hogy az egyetemre ne olyanok kerüljenek, akiket a hivatal kényszerit, hanem olyanok, akikben szenvedélyesen él a vágy a tanulás után, mert ezek számára van a levelező oktatás. A legnagyobb Nehézségeket a különböző főhatóságok tisztviselői okozták a levelező oktatásban: volt egy olyan idő, amikor a levelező oktatásnak a minisztériumban az volt a felügyelője, aki rés vett a levelező oktatásban, ami nem volt egészséges. Tolnai Gábor azt mondotta, hogy az ő tanszéke meg tud birkózni az elhangzott javaslatokkal. Nagy nehézségek mellett minden tanszék meg tud birkózni - jelenti ki Bóka elvtárs -, mert hiszen levelező oktatás pártiak vagyunk, azt akarjuk, hogy legyen és olyan jó legyen, amilyen csak lehet. Attól fél azonban Bóka elvtárs, hogy Tolnai Gábor megoldás is nagyjából nem lehet más, mint az általános gyakorlat, hogy tudnilik a tanszékek fiatal munkatársai foglalkoznak kényszerűen zömmel a levelező oktatással,ami a levelező oktatás szinvonalcsökkentesehez vezet
