Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1955-09-08 kari tanácsülés - 1./ A kari munkaterv megvitatása - 2./ A Módszertani Bizottság munkatervének megbeszélése - 3./ A Tudományos Bizottság munkatervének megvitatása

/László/ -20- /Az 1955*szept.8-i tanács­ülés jegyzőkönyvének II. része/ /Varga János folyt./ Bareknak válaszolva rámutat, hogy egy kissé túlzás az az állítás, hogy a munkAAerv nem foglalkozik eléggé a nevelési kérdésekkel, hiszen mindjárt az első félévben két nagy nyilvános ankét lesz eb­ben az ügyben. Az OM majd januárban adja ki az újabb utasításokat s ezek majd természetesen befolyásolják a II. félévi munkatervet. Egyetért Sinkovicsnak a III. évesek szakdolgozatának előkészíté­sére vonatkozó javaslatával s ezt a munkatervben fel is fogják használni. A kari vezetés nem a kabinetek helyzetének újabb fel- márásáre gondolt most, hanem arra, hogy a tavalyi javaslatokat át­ültessék az életbe. Banner szavaira megjegyzi, hogy а ТВ tesz majd előterjesztést az oktató munka felülvizsgálatát végző bizottság tagjaira vonatko­zólag. A régészeti tanszékek ne bírói eljárást, hanem segítség­nyújtást lássanak a vizsgálatban. Ami a szakdolgozatok teljesen illetéktelen bizottság részéről való felülvizsgálatát illeti, er­ről részletes tájékoztatást kár Banner professzortól. A kari vezetés meg fogja vizsgálni, hogy a vidéki gyakorlás tekin­tetében mit lehet elérni, addig fogja felterjeszteni a kérdést az OM-hez, amig ezen megfelelő változtatás történik. A tudományos kiadványok kérdése azért került bele általános for­mában а ТВ munkatervébe, mert a kari vezetés úgy gondolta, hogy a ТВ egy kicsit utána tud nyomozni, hogy milyen módok lennének arra, hpgy az állami vezetés megfelelő kereteket tudjon ebben a tekin­tetben biztosítani. Székely elvtárs hozzászólásával általában egyetért, de aggasztja az olvasókönyvek kérdése. A középkori magyar történeti tanszék ál­tal elkészített olvasókönyvet kivéve, semmi reményt sem lát arra, hogy ezen a téren lényeges előrehaladást lehessen elérni ebben az esztendőben, de a kari vezetés meg fogja nézni, mit lehet ebben a tekintetben tenni. Lederer Emma nagyon helyesen mutatott rá a szakositandók kérdésé­vel való foglalkozásra a munkatervben, valamint arra is, hogy az egyetemnek megfelelő lépéseket kell tennie, hogy a segédtudomá­nyokat önálló tudománynak ismerjék el. Szabad György lényegében helyes utón jár, amikor a tudományos diákkörök munkáját valamilyen formában a kabinetekhez akarja kap­csolni. Helyes lenne, ha az állami vezetés errevonatkozó előter­jesztést kapna. Ami a jegyzetviták nehéz kérdését illeti, a kari vezetés a munka­terv elkészítésénél arra gondolt, hogy egyes tankönyvrészletek ad­dig nem kerülnének megvitatásra, amig a tanszékeknek ezekre a rész letekre szükségük nem lesz. Ezért szükséges már előbb megnézni, hogy ezek alkalmasak-e jegyzetként való felhasználásra. Ami az államvizsga és a szakdolgozat viszonyát illeti, egyelőre csak gondolkodni lehet különböző megoldásokon. A hallgatók vidéken nem tudják kellően folytatni szakdolgozatukat. A Borzsák professzor által felvetett problémákkal is foglalkozni

Next

/
Thumbnails
Contents