Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1955-07-14 kari tanácsülés - 1./ A Rákosi ösztöndíjas hallgatókra vonatkozó javaslat

Oláh József: Túl szerényt Szamuely Tiber: ta Kabdebót próbálták bevonni a műnk ba? Rottier Ferenc: A csoporton belüli munkát sem vállalta. Székely avórgy ü<;kánhelyettes: Az évfolyamtársait sem segiti. Szétszórt tehetség, mindennel foglalkozik, Borzs к István: Foglalkozzék vele a DISz, magyarázzák meg, hogy megkapta volna ezt a nagy kitüntetést is, ha becsületesebb és ala­posabb munkát végez társadalmi vonalon. Havas ágnes: A harmadévesekre vonatkozó javaslattal egyetértek, A még sz ámbajöhetők névsorát azonban bővíteni kell. Gr5b elvt rs- nő nem tartozik az évfolyam legjobbjai közé, itt vannak azonban Kovács Teri, Kiss Mari, Farkas, Rét ti er, Most lesznek harmadéve­sék. Hanúk Péter: Teljesen egyetértek Kun javasolásával, de ha továbbra is megmarad kulisszatologató, birkózóbajnok, stto,, akkor le fog ma­radni. Borzs ók István: Hogyan használja fel a kari vezetés azokat a le­záró jellemzéseket, amelyeket tavaly is eljuttattunk? Székel:/ György dékánhelye ttas: Azok a tanulmányi Oszt:iyon vannak, ett kellene megnésniök a tanszékvezetőknek. A káderanyagban van, pó Hanók Péter: De ez nem fiaitolja a személyes érintkezést. Székely György dékánhelyettea: Konkrét jav slatként tehát Kővágó elvtárs személye merült fel, mint akivel ki tudjuk egészíteni a sort. V Borzs ák István: Az első évfolyamból К arak as Évát szeretném. Székely György dékánhelvetteg: Nem végzett eemilyen társadalmi munkát Még Sidó Etelka volt a legerősebb mindkét szempontból, de б вял ütöt­te meg a mértéket úgy, amint kellene, 3 or zsák István: Rendkívül egészségtelen jelenség, hogy a tanulmányi­lag legkitűnőbb hallgatók,úgy latszik^ nem tartják fontosnak a tár­sadalmi munka végzését, Ez a DISz egyik konkrét feladatát jelenti. Rottler Ferenc: Van több konkrét feladat. Boras к István: Csak a végrehajtásban vannak a hibák, Zádor Anna: Sokán azért húzódoznak a társadalmi munkáktól, mert any- nyira túlterhelik őket, hogy zavarja a tanúim nyi műnk it, öt-hat mán embert tehermentesítenek eggyel. Tavaly volt olyan hangulat, hogy nem is szabad törekedni a Rákosi ösztöndíjra^ mert a társadal­mi munka túlterheltséget jelent, A Disz jobban figyeljen a felada­tok szétosztására, lehetőleg mindenki végyen részt benne, A hallga­tók a tanulmányi eredmény és a társadalmi munka között diszharmóniát látnak. Székelv György dék ánhelvettea: Azt hiszem, ezen a ponton nem tudunk lényegesen továbbmenni. Igyekezni fogunk Kővágó elvtáretól egy be­adványt szerezni, Hón k elvtárs és a DISz készítsen agy rövid jellem-

Next

/
Thumbnails
Contents