Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1955-05-31 kari tanácsülés - 1./ Az év végi vizsgák kérdései - 2./ A hospitálás és gyakorló tanítás tapasztalatai
kit- 44 ni fogunk a pedagógiai tanszék által kért gyakorlati órákhoz is, ami bizonyos napokon néhány olyan órát jelent, amit egyfolytában töltenek el a hallgatók a középiskolában részben^előadásokkal, részben pl. a DlSz-munkába bekapcsolódva, mert ez elősegitené a módszertani oktatást is. Ugyanilyén súlyt kívánunk helyezni a kétszakos oktatásnak megfelelően arra is, hogy az OM. az irodalom módszertanai oktatásának feltétfeleit is hathatósan biztosítsa . Kéri Bíró Sándort, hogy részletesebben kifejtve kapja meg a kari vezetésrazt, hogy milyen indokolással kívánják a gjcakaxiávezs tő tanárok számának csökkentését, hogy azt a rektoron keresztül megfelelően el lehessen juttatni, rámutatva arra, hogy a gyakorló tpnitásra kerülő hallgatói létezam egyenlőre nem csökkent, tehát ilyen tervekkel nem lehet előállni. A kar rá fog mutatni arra is, hogy a kétszakosság is bonyolítja a problémát. Biró Sándor javaslatait helyeseknek habtja azzal a kiegészítéssel, amelyet Sinkovics István, ill. Oroszlán Zoltán tett. Ezekre és arra is felhívja a kari vezetés a szaktanszékek figyelmét is, teagy amit Biró Sándor emelt ki, mint a tanszékek munkájának egyik hiányosságát, hogy a jöböben még nagyobb figyelemmel kell lenniök W egyrészt a szemléltetésre, másrészt az események és^történeti személyiségek megelevenítésere. A dékánhelyettes úgy látja, hogy a Biro által javasolt heti 2 óra nem fér bele a kétszakos keretbe, ellenben a kari vezetés ahhoz kivan ragaszkodni, hogy a III. és IV. évben,tehát 4 féléven át heti 1 óra módszertan legyen. Ha ehhez biztosítva lesz a pedagógiai tanszék bizonyos előkészítő órakerete, akkor el lehet érni á feltétlenül szükséges minimumot. Szükséges, hogy a szaktanszékek és a Módszertani Kabinet ájövőben szorosabb kapcsolatot építsen ki abban a tekintetben is, hogy milyen problémákat hogyan tudnak érvényesíteni a szaktanszékek, Ennek útja az lenne, hogy vagy a kari ülésre hozna Biró Sándor javaslatot, vagy a kari vezetésen keresztül jutnának^el a tanszékekhez a tapasztalatok arról, hogy a módszertani órákra milyen tarftalmi és módszerbeli problémákat visznek a hallgatók. Biró Sándor beszámolója^az elosztás munkájához is gyakorlati segítséget nyújt és megerősíti az elosztó—bizottság bizonyos előzetes^ javaslatait . Ugyanazok a személyek, akiknek a problémája a tanácsülésen most felmerült, a szaktárgykk oldaláról i3 problémákat vetettek fel, úgy, hogy az elosztó-bizottság nem is kívánja ezecet középiskolai vagy általános iskolai oktatásra javasolni, hanem más munkaterületeken való elhelyezésükre, pl, a népművelési vonalra gondol, A dékánhelyettes ezután megköszönve Biró Sándor referátumát és a hozzászólásokat, d.u. 1/2 2-kor a kari tanácsül ist bezárja. Kmf. / I.TÓth Zoltán / dékán /László JäÜos/ ^ ^----j egyzókönyvrezető