Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-02-08 kari tanácsülés - 1./ I. Tóth Zoltán megnyitja a kari tanácsülést és válaszol a legutóbbi ülésen elhangzott felszólalásokra - 2./ Kari kultúrmunka kérdései

/: ko- 2o ­szakszervezet szervezésében. Az e yik hiba az volt, Lo у a múlt év végéig, december pl-ig » két karnak közös kulturrovata volt a költségvetésben, я ennem, Jórészét - főleg tanév elején, amikor még külön kari kulturbizotts águn : nem volt - az irodalmi kar igen élei esen felhasználta a maga hallgatói száméra. Január 1-tol azon­ban már ki и összegek állnak rendelkezésre• д kari kulturbizottság már decemberben el akart kezdeni e у előadás- sorozatot, azonban a közeledé vizsgáid szakra való teki tettel, to­vábbá mert s felkért előadók sem tudták oly rövid határidőre az elő­adások megtartását vállalni, ezt a tervet a Il.félévbre hagyta ős decemberben csun n egy jól sikerült*tánccal egybekötött műsoros lasfcx estet rendezett, amelyen fellépett a közös énekkar, színjét szóéso- oortunk, a testvérkar tánec so sortja és -ísok. -innék a rendezvénynek e legfőbb értéke szerintem az volt, ho у sikerült biztosítani fiatal .tansegédszemélyzetíiuk ás aspiránsaink közrem ködösét is, he nem is . miit aktiv szereplőket, de le ^ 1 <bk mint szerz két /krónika stb./. Vég kell még «Sültenlak, hogy.a kari kulturbi ottság tudtán kivűl - illetvajul is csak a kaou alatt kif ' gesztett meghívóból ártesül- t'in r IkyÁ muzeolV. 8 szak Aikulés-estet rendezett . íz azt mutat- ja, hogy itt mi szalasztottuk el az alkalmat, a muzeológusok na уon helyes, hogy ránkpiritottak, de talín helyesebb lett volna, ha azért ezt el-jbb megbeszélték volna a kulturbi ott-sággal, illetve ha lega­lább a Dlóz kulturfelel őst értesítették vo na. Ez a kari kulturrende ének els félévi, elég sövény 'árlege, A m'sodik fó évet már komolyabb tervekkel kezdtük el. Most akarjuk megvalósítrni a már decemberre tervezett előadássorozatot közösen a két kar részére "Ismerd meg Budaoestet" címmel, fbb'l a gondolat­ból indultunk ki, hogy hallgatóink jelentős része vidéki, akik egye­temi tanul Anyaik alatt szép fővárosunkat csak alig ismerik meg, nem ismerik történetét, történelmi ás m vezeti emlékeit, múzeumait, képtárait, ot azt hiszem, ezt - bátran elmondhatjuk budapesti szüle­tésű hallgatóink jőrészár 1 is. Ezért egy 4 előadásból Álló sorozatot indítunk, az els két előadás fővárosunk történetével, kialakulásá­val foglalkozik, a harmadik Budapest művé zettért'uetí.emlékeir 1, • a negyedik f városunknak az irodalomban betöltött szerepér 1 szí­nak, лz előadások lehetőleg vettiettképesek. Az előadásokhoz szerve­sen kanosolodnak rauzeuronxk- és képtárlátogatások, városnézés, így tervbe vettük többek között Aquincum, a Kiseelli-uti muzeum, a Vár­múzeum, a szépm vészét! Muzeum, stb., megtekintését. ízek a látó a- tások il . kirándulások vasárnap délei'..t.tönkV :t folynának le. JA.egva­lósi tusukhoz a tanszékek igen hathatós segítsége kell, mi d az elő­adások, múzeumlátogatások lebonyolításában, mind a 1)13z által végzett pro pa g andamunka támogatásában. A reudezv; nyekre a szakszervezeten keresztül természetesen dolgozóinkat is meghívjuk. A március elejére tervezett második előadás előadója,Lukács elvtárs lemondott. Kérj к a történeti fansz-5keket,• hogy valamelyikik segítsen: kérünk egy elő­adót, aki Búd- pest kialakul sáról tartana előadást, 1848-ut ári. 'zenkivül máro. 6-ra műsoros farsangi estet tervez nkptovábbá május­ra egy kulturmatíriét^ vagy estet a két kar külföldi ösztöndíjasainak bevonásával, talán’"Népek barátságé" cinen. Minthogy a testvérpár úgyis rendez rendszeres zeneesteket hanglemezekkel, a mi hallgatóinka is ezekre szervezz ok bp, ugyani0 nem Átju biztosítottnak a külön rendezett hasonló zeneestek sikgrát. •д* eddig elmondottak a kilturmunka szervezést részével foglalkoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents